Soroksár

Kétkerületnyi területen terveznek titokzatos beruházást Budapesten
Összesen közel 600 hektárnyi zöld területet jelölt ki a kormány beruházási célterületté Soroksáron és Gyálon. Ekkora léptékű fejlesztés jelenleg az egész országban nincsen, ráadásul érint olyan...
Visszavonták a soroksári gimnázium engedélyét, ahol a héten végrehajtó jelent meg
A kormányhivatal arról tájékoztatta a szülőket, hol folytathatják a gyerekek.
A főváros szerint titokban továbbra is azon dolgozik a kormány, hogy méreglerakatot telepítsen...
Egy kormányhatározat kétkerületnyi területet nyilvánít nemzetgazdaságilag kiemelt területté. Korábban pont oda terveztek vegyianyag-elosztóközpontot.
A Qualitas Gimnázium épületét megvásárló cég szerint maradhat az iskola, ha kifizetik a bérleti...
Az igazgató azt ígérte, jövő héttől egy másik épületben fog folytatódni az oktatás.
A bezáratott soroksári iskola kiskorú veszélyeztetése és hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz
A Qualitas Gimnázium szerint a végrehajtó jogosulatlanul ürítette ki az épületet.
A bezáratott soroksári iskola igazgatója: Nem akartam farkast kiáltani
Ott Ferenc vitatja a végrehajtás jogosságát, és szerinte nem hibázott azzal, hogy nem tájékoztatta a szülőket a helyzetről.
Rendőrökkel érkező bírósági végrehajtó terelt ki egy egész budapesti középiskolát
Rendőri kísérettel érkeztek egy soroksári alapítványi középiskolához, amelynek épületét tavaly elárverezték. Az iskola vitatja a végrehajtás jogalapját.
Kiskorú gyerekek előtt mutogatta magát egy férfi a 66-os buszon
A rendőrség szeméremsértés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ismeretlen tettes ellen.
A fideszesek is elfogadták, hogy véderdővel akadályozzák a vegyi anyagok elosztóközpontjának...
A javaslatot a soroksári polgármester és a kormánypárti képviselők is összecsapottnak és elhamarkodottnak tartják.
Kövess minket Facebookon is!