Rendőrökkel érkező bírósági végrehajtó terelt ki egy egész budapesti középiskolát

2023. szeptember 12. – 15:33

Másolás

Vágólapra másolva

Rendőrségi kísérettel érkezett a bírósági végrehajtó egy budapesti középiskola épületéhez, ahonnan az iskola udvarára terelték a diákokat és a tanárokat. A XXIII. kerületi alapítványi Qualitas Gimnáziumnak 270 tanulója és 30 tanára van, akiknek – mivel a tanítás így félbeszakadt – az épületben ingóságaik összeszedése után nem volt maradásuk. A kiskorú diákok a tanítási idő végéig maradhattak az épületben, velük kapcsolatban a szülőket kellett értesítenie a fenntartónak.

Az iskola közleménye szerint az oktatási intézmény létét „egy évek óta tartó végrehajtási eljárás veszélyezteti, mely 2 gazdasági társaság közötti elszámolási vitából indult.”

Eszerint a gimnázium épületét árverezte el a végrehajtó, „annak ellenére, hogy a megindult végrehajtási eljárás adósa a gimnáziumunk épületének korábbi tulajdonosa volt. A végrehajtó figyelmen kívül hagyta, hogy a gimnáziumunk épülete 10 éve a fenntartójának (Qualitas Gimnáziumi Alapítvány) kizárólagos tulajdonában lévő ingatlan, sőt az ingatlanon a gimnáziumunk javára fennálló haszonélvezeti jogunkat is töröltetni kívánja.”

Az alapítvány közleménye szerint az iskolaépület felépítéséhez szükséges banki hitelt a gimnázium „maradéktalanul megfizette, melyre tekintettel a fenntartó tulajdonában lévő épületre 150 millió Ft értékben keretjelzálogjoggal rendelkezünk, melyet a végrehajtó szintén figyelmen kívül hagyott.”

A bírósági végrehajtó kedden a helyszínen hangosbeszélőn keresztül közölte az utcára terelt tanulókkal és diákokkal, hogy az épületet ő tavaly már elárverezte, „az árverés jogerőre emelkedett, a bíróság minden jogorvoslatot jogerősen elbírált.”

Berki András szerint az árverés oka, hogy az ingatlan „építését nem fizették ki”, így, most már „új tulajdonosa van az iskola épületének.”

„Ezt az ingatlant a mai napon mindenkinek el kell hagynia... Az ingóságait mindenki vigye el, ide nem lehet többet tanulás céljából visszajönni” – közölte a bírósági végrehajtó, aki szerint az iskola igazgatója és az iskolatitkár is tudott arról, hogy a végrehajtás kedden lezajlik.

Azt, hogy hol folytathatják a diákok a tanulást, és hol dolgozhatnak a tanárok, a bírósági végrehajtó nem tudta megmondani, mondván, ő ebben nem kompetens. Erre az alapítványnak és „az oktatási minisztériumnak kell válaszolnia” – mondta, igaz, Magyarországon oktatási minisztérium nem létezik, az oktatást a Belügyminisztérium alá rendelték.

A XXIII. kerület egyetlen középiskolája

Az iskola közleménye szerint a „Qualitas Gimnázium azon túlmenően, hogy Budapest XXIII. kerületének egyetlen középiskolája, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Partneriskola Programjában részt vevő partneriskola is. A Belügyminisztérium és jogelődjei kiemelten támogatták és támogatják több mint 12 éve gimnáziumunkat. Meggyőződésünk – és a szülői, tanulói visszajelzések is ezt tükrözik –, hogy a 30 éve működő intézményünk a kerület szerves része lett, megszűnése nemcsak a tanulók és kollégák családjának (300 család!) az életét, de a kerület kulturális életét is ellehetetlenítené.”

Az iskola elismerte, hogy jogorvoslatot kért a végrehajtási eljárás során, kifogásolta az árverés kitűzését és az ingatlan felértékelését – szerintük 40 százalékkal alulértékelték – ezeket azonban a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság elutasította. A bíróság szerint azért sincsen akadálya a kilakoltatásnak, mert a diákok más oktatási intézményben is el tudnak helyezkedni.

A Qualitas Gimnázium szerint az árveréssel veszélybe került több százmillió forint érték, amely az épületben az oktatás céljait szolgálja, ráadásul 2010 óta az intézmény több milliárd forint állami pénzt kapott tevékenységéhez, azaz oktatásának minőségét ezzel közvetve is elismerte az állam. A intézmény szerint az ingatlan egy, az „árverést megelőzően alapult projektcég kezébe hullik”, minden értékével együtt. A fenntartónak azonban 60 napja van, hogy az épületből ezeket az értékeket elvigye. A végrehajtás során lezárták azokat a helyiségeket, amelyekben a diákok szenzitív adatait őrzik, az iskola fenntartója ezeket is magával viheti két hónapon belül.

A levél kitér arra is, hogy Maruzsa Zoltán oktatási államtitkárhoz fordultak, aki azonban az „árverésen győztes projektcéggel egyeztetve azt találta ki”, hogy a kilakoltatás után az alapítvány bérelje vissza az ingatlant. „Az ehhez szükséges havi több millió forint megfizetéséhez azonban az államtitkár úr tájékoztatása szerint forrást nem biztosítanak.”

A vita 2007-től húzódott az iskola építtetője és a kivitelező között. A kivitelező szerint nem kapta meg az iskola építéséért járó összeget. Az ingatlant az építtető ezután íratta az alapítványra, ám 2007-ben a bíróság kimondta, hogy ezt a fedezetelvonást megvalósító szerződést érvénytelennek kell tekinteni – azaz a tartozás az ingatlan terhére behajtható. A végrehajtás eljárás így is később, 2013-ban indult volna el, ám 2022-ig két fedezetelvonási per is lezajlott, mivel az alapítvány vitatta, hogy az ő tulajdonukban álló ingatlan ellen végrehajtást lehet indítani a tartozásra hivatkozva. Ezután voltak még jogorvoslati kérelmek az alapítvány részéről, amelyeket a bíróság elutasított, így lehetett lebonyolítani tavaly októberben az árverést.

A tulajdonos egy nem sokkal korábban létrehozott projektcég lett, az ingatlan árverésekor kapott összegből jutott hozzá a fennálló tartozáshoz az iskolát felépítő cég.

Értesüléseink szerint a bírósági végrehajtó feljelentést készül tenni az iskola fenntartójával szemben, kiskorú veszélyeztetése miatt, arra hivatkozva, hogy az iskola vezetése tudott a végrehajtás időpontjáról, mégsem tájékoztatta erről a diákokat.

Frissítés: Az iskola kiürítéséről szóló hírek megjelenése után a rendőrség közleményt adott ki, visszautasítva, hogy az akcióban aktívan részt vettek volna a rendőrök. „A rendőr nem rakodómunkás!” – tudatta a közlemény címe a Police.hu oldalán. „Egyes médiatartalom-szolgáltatók valótlanul állították, hogy egy soroksári iskolánál 2023. szeptember 12-én zajló végrehajtási eljárás során a rendőrök »pakolták ki«, illetve »foglalták el« az épületet.” A rendőrség közölte, csupán a törvényben meghatározott módon, a bírósági végrehajtó felkérésére voltak a helyszínen. „Rendőri intézkedésre nem került sor, a rendőrök nem pakoltak – ez nem is feladatuk – mint ahogyan nem is foglalták el az épületet.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!