A Qualitas Gimnázium épületét megvásárló cég szerint maradhat az iskola, ha kifizetik a bérleti díjat

2023. szeptember 13. – 21:17

Másolás

Vágólapra másolva

A soroksári Qualitas Gimnázium épületét megvásárló befektetőcég egyik tulajdonosa az RTL Híradónak azt nyilatkozta, hogy bérleti díj ellenében az iskola maradhat az épületben.

A Budapest XXIII. kerületében, a Tartsay utca 28. szám alatti épületet kedden délelőtt, tanítási időben üríttette ki egy bírósági végrehajtó, aki az utcára terelt tanulóknak és tanároknak azt mondta, hogy egy tartozási ügy miatt tavaly ősszel már elárverezte az iskola épületét, az árverés pedig most jogerőre emelkedett. „Az árverés jogerőre emelkedett, a bíróság minden jogorvoslatot jogerősen elbírált” – mondta.

A végrehajtás hátterében álló vitáról ebben a cikkben írtunk bővebben.

Az alapítványi fenntartású Qualitas Gimnázium bezárása mintegy 270 tanulót és 30 tanárt érint. Szerda reggel a tanulók és a szüleik a soroksári sportcsarnokban gyűltek össze, ahol Ott Ferenc igazgató tájékoztatta őket a kialakult helyzetről. Elmondta, hogy a héten online oktatás lesz, jövő héttől pedig egy másik, az iskolától csak néhány száz méterre lévő épületben fog folytatódni az oktatás.

„Ezt a helyzetet mindenképp ideiglenesnek tekintem, mert az épület tulajdonosai mi vagyunk. Ezt tőlünk nem veheti el senki” – mondta Ott Ferenc, aki szerint a végrehajtó törvénytelenül ürítette ki az iskolát. Azt is hozzátette, hogy a gimnáziumnak nincs tartozása.

Az iskola fenntartója szerdán azt közölte, hogy kiskorú veszélyeztetése, hivatali visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek az illetékes Központi Nyomozó Főügyészségnél.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!