A bezáratott soroksári iskola kiskorú veszélyeztetése és hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz

2023. szeptember 13. – 17:55

Másolás

Vágólapra másolva

A kedden bezáratott soroksári Qualitas Gimnázium kiskorú veszélyeztetése, hivatali visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz az illetékes Központi Nyomozó Főügyészségnél – áll az iskola szerdán kiadott közleményében.

Az alapítványi fenntartású iskola vezetése szerint az eljáró végrehajtó nem értesítette őket szabályszerűen a kiürítési tervéről. „Szabályszerű értesítés nélkül nem volt jogosult megjelenni sem” – írták.

Hozzátették, hogy korábban bírósághoz fordultak annak érdekében, hogy felfüggesszék a végrehajtási eljárást és így megakadályozzák az iskola kiürítését. Állításuk szerint a bíróság ezidáig nem bírálta el a kifogásukat, „így a végrehajtó a bíróság döntéséig nem volt jogosult eljárni” – írták.

A XXIII. kerületi Qualitas Gimnáziumban kedden délelőtt jelent meg egy bírósági végrehajtó, aki kiürítette az épületet. A végrehajtó az utcára terelt tanulókkal és tanárokkal közölte, hogy az épületet tavaly már elárverezte, „az árverés jogerőre emelkedett, a bíróság minden jogorvoslatot jogerősen elbírált.”

Az igazgató vitatja a végrehajtás jogosságát. Állítása szerint már augusztus 29-én próbálkozott az iskola bezárásával a végrehajtó, de akkor a bíróság elhalasztotta a kilakoltatást. Azt mondta, most is ebben bízott, ezért nem szólt előre a szülőknek. „Nem képzeltem, hogy Magyarországon ilyen megtörténhet” – mondta Ott Ferenc, aki szerint nem követett el azzal hibát, hogy korábban nem értesítette a szülőket erről a helyzetről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!