Már csak a te 1 %-od hiányzik!

Pénzmosás

Maszkos nyomozók fogták el a volt albán elnököt
Pénzmosás a vád az albán politika egyik fontos alakja ellen.
Több mint 246 millió forintot utalt fiktív alkalmazottaknak egy fővárosi kórház HR-ese
Az 50 éves nő már korábbi munkahelyén is 51 nem létező munkavállalóval „dolgozott” együtt. A gazdaságvédelmi nyomozók 49 embert hallgattak ki, az eljárás során két autót és egy jachtot is lefoglaltak.
Hamarosan kiderülhet, kik tettek ezermilliárdokat a NER vagyonlerakóiba
Az EU szerint a hatóságokon túl civilek és újságírók számára is megismerhetővé kell tenni a magántőkealapokban lévő vagyon tényleges tulajdonosait.
Nemzetgazdasági szintű zavart okozhatnak a magántőkealapok
A Transparency International friss tanulmánya szerint a magántőkealapok a vagyonelrejtés és a közpénz-szivattyúzás eszközévé váltak. Az eszköz máshol is ismert, de ahogy itthon használják, az igazi...
Szerelmi ígéretekkel vett rá pénzmosásra egy 75 éves nőt egy magát ENSZ-alkalmazottnak kiadó férfi
A nő 30 millió forint bűncselekményből származó pénzt fogadott a bankszámláira, és a nyomozók többszöri figyelmeztetésére sem állt le.
Az EU ötlete hatástalaníthatja a NER üzleti köreinek csodafegyverét
Tíz évre visszamenőleg elérhetővé kell majd tenni, hogy kik a magántőkealapok nagyobb tulajdonosai, ha jövőre elindul az új, pénzmosás elleni uniós hivatal.
Több millió forintnyi világháborús jóvátételt csaltak ki magyarok a német államtól
A hamis dokumentumokkal igényelt pénzek két nő bankszámláira érkeztek, akik átadták az összegeket a megbízóiknak.
18 embertől több mint 20 millió forintot csalt ki egy nigériai házaspár és egy hajléktalan nő Pécsen
Az interneten keresztül férkőztek az emberek bizalmába, szerelmet és párkapcsolatot ígérve. Pénzmosás és csalás miatt emeltek vádat ellenük.
Kövess minket Facebookon is!