Telefonos csalással szerzett nyolcmillió forintot, majd jemeni orvosnak kiadva magát elcsábított egy 64 éves nőt, és vele vetette le a pénzt
2024. március 13. – 17:47
2022-ben az interneten ismerkedett meg egy 64 éves nő egy férfival, egy állítólagos jemeni orvossal, akitől három részletben milliókat kapott. A nő ellen most pénzmosás miatt nyomoz a hajdúnánási rendőrség – adta hírül a police.hu.
A megismerkedésük után hosszú hetekig, hónapig beszélgettek, és egyre bensőségesebb kapcsolat alakult ki közöttük. A megnyerő férfi azt is megosztotta a nővel, hogy viszonylag nagyobb pénzek folynak be hozzá, amiket rászoruló ismerőseinek ad. Ezeknek az összegeknek az áramoltatásában kérte a nő segítségét, akinek az volt a feladata, hogy a számlájára érkező pénzt levegye, majd továbbutalja. Három alkalommal közel nyolcmillió forint fordult meg így a keze alatt. A nyomozás kiderítette, hogy az utalások telefonos csalásokkal átvert emberek folyószámláiról érkeztek.
Volt olyan eset is, hogy a Facebook-barát kórházi kezeléséről és annak költségeiről adott elő egy meggyőző mesét, ekkor a görbeházi lakos a saját pénzéből utalt át közel kétmillió forintot.
A nyomozók elvégezték az eljárási cselekményeket, és az iratokat megküldték az ügyészségnek.