Több mint 246 millió forintot utalt fiktív alkalmazottaknak egy fővárosi kórház HR-ese

2024. október 18. – 12:00

Másolás

Vágólapra másolva

Két egészségügyi intézmény is érintett annak a csalássorozatnak az ügyében, amely több mint félmilliárd forint kárt okozott. A budapesti gazdaságvédelmi nyomozók közel ötven gyanúsítottat hallgattak ki. Az eljárás alatt a rendőrök a hamis iratok mellett két autót, négymillió forintot és egy jachtot is lefoglaltak – írja a Police.hu

Az ügy 2022 májusában indult, miután egy fővárosi kórház főigazgatója feljelentést tett, amiben az állt, hogy az intézmény egyik vezető beosztású humánpolitikai munkatársa 2021-ben húsz olyan személyt rögzített munkavállalóként, akik sohasem dolgoztak a kórházban. A fiktív alkalmazottak valódi bankszámláira 11 hónap alatt több mint 246 millió forint bért és egyéb juttatást utaltak.

A BRFK gazdaságvédelmi nyomozói arra jutottak, hogy az 50 éves nő már az előző munkahelyén is fiktív munkavállalókat „alkalmazott” az egyik beosztottja segítségével. Abban az egészségügyi intézetben 51 embernek csaknem 332 millió forintot utalt át 2016 és 2021 között, a nem létező dolgozóknak pedig szerződéseket és egyéb iratokat hamisított. A HR-esként dolgozó nő férje, illetve egy másik férfi intézték az utalásokhoz szükséges bankszámlák nyitását strómanokon keresztül.

A számlatulajdonosok tudatában voltak annak, hogy amit elkövetnek, az bűncselekménynek számít, amiért anyagi ellenszolgáltatásban részesültek. A nyomozók összesen 49 embert hallgattak ki pénzmosás bűntett megalapozott gyanújával.

A négy szervezőt bűnszövetségben és üzletszerűen, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett miatt hallgatták ki, a HR-es nő férjét ezen kívül pénzmosással, őt magát pénzmosással és hamis magánokirat felhasználásával is gyanúsítják. Valamennyi gyanúsított szabadlábon védekezik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!