Szerelmi ígéretekkel vett rá pénzmosásra egy 75 éves nőt egy magát ENSZ-alkalmazottnak kiadó férfi

2024. április 9. – 09:49

Másolás

Vágólapra másolva

Pénzmosás miatt emeltek vádat egy 75 éves nő ellen, aki az interneten ismerkedett meg azzal a férfival, aki a szerelmével hitegetve vette rá arra, hogy a saját bankszámláin fogadjon bűncselekményekből származó pénzeket, írja a Baranya Vármegyei Főügyészség közleményében.

A vádirat szerint a 75 éves nő 2021 végén egy internetes közösségi oldalon került kapcsolatba egy magát Jemenben szolgáló ENSZ-alkalmazottnak kiadó férfivel, aki a nőt a szerelmével hitegette, és azt ígérte neki, hogy Magyarországon fog letelepedni. Az ismeretlen férfi 2022 februárjában a nőt rávette arra, hogy nyisson számlát egy magyarországi pénzintézetnél, és mondja azt, hogy arra nehéz sorsú, árva gyerekek támogatásai érkeznek majd. A nő ezután a számlára érkező összegeket készpénzben felvette, majd azokból kriptovalutát vásárolt. A számlára valójában csalások sértettjei által átutalt összegek érkeztek.

Amikor a számlákra felfigyelt a nyomozóhatóság és tájékoztatták arról, hogy a tevékenységével neki is köze lehet bűncselekményekhez, a nő továbbra is a férfi utasításait követte, és újabb számlát nyitott. Ezután a nyomozók több számláját is zároltatták, azonban a nő még mindig nem állt le, és ismét számlát nyitott. 2022. február és szeptember között közel 30 millió forint bűncselekményből származó pénzt fogadott a bankszámláira.

A 75 éves nő pénzmosás miatt akár öt év börtönt is kaphat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!