Pártpreferenciák
Republikon: Bebetonozódott a pártok támogatottsága
Minimális mozgások vannak csak hónapok óta. Júniusban egy kicsit nőtt a Fidesz, csökkent a Jobbik, kevesebb lett a bizonytalan.
Republikon: A Jobbik lett stabilan az ellenzék vezető ereje
Nem egy hónapra szólt a Jakab Péter által vezetett párt előnye, még ha az adatok alapján mindez mikroelőnynek is mondható. Az biztos, hogy miközben a Fidesz erősödik vissza, több ellenzéki párt...
IDEA Intézet: Három százalékponttal vezet az ellenzék közös listája
A teljes, választókorú népességen belül az ellenzék 38, a kormánypárt pedig 35 százalékon áll.
Publicus: Az ellenzéki szavazók Karácsonyt tartják Orbán legesélyesebb kihívójának
A baloldalhoz köthető intézet Népszavában megjelent közvélemény-kutatása szerint szoros a verseny az első három jelölt között, a Momentum elnöke nagyon lemaradt.
Nézőpont: Nagyot nőtt a Fidesz támogatottsága
A közvéleménykutató intézet szerint hat százalékpontra nőtt a teljes felnőtt népességen belül a kormánypárt (40 százalék) előnye a baloldallal (34 százalék) szemben.
Erősített a Fidesz, kiélezett a verseny az ellenzéki összefogással
A Závecz Research felmérése szerint továbbra is a DK és a Jobbik az ellenzéki oldal legerősebb pártja.
Republikon: Nőtt a Jobbik támogatottsága
A Fidesz–KDNP támogatottsága egy kisebb visszaesés után pedig idén stabilizálódott, derült ki a kutatóintézet havi pártpreferencia-méréséből.
Egy kerületi közvélemény-kutatás mutatja meg, miért éppen így módosította a választási törvényt a...
A kerületi alpolgármestert adó Magyar Kétfarkú Kutya Párt a harmadik legerősebb tömörülésnek bizonyult Ferencvárosban, ahol a Baranyi Krisztina vezette, nem minden vitától mentes ellenzéki eléggé...
Medián: A Szájer-botrány odavágott a Fidesznek
Ma már többen szavaznának egy ellenzéki, mint egy kormánypárti listára, és a Kétfarkú Kutya Párt is bekerülne a parlamentbe. Ez azonban nem az ellenzék megerősödésének, inkább a fideszesek...
Republikon: Enyhén, de gyengült a Fidesz novemberben
Az együtt indulni akaró hat párt összesítve ugyanolyan eredménnyel zárt a teljes népesség körében, mint a Fidesz-KDNP, a pártválasztók körében pedig 1 százalékpont a hátrányuk.









