Pártpreferenciák

Republikon: Novák Katalint picit többen utálják, mint ahányan kedvelik
Egyre szorosabb verseny figyelhető meg a két nagy politikai tömb között, a pártpreferencia-kutatás ehavi eredményei szerint fej-fej mellett a kormánypártok és az ellenzék.
Závecz: Fej fej mellett áll a Fidesz és az ellenzék
A december elején készült közvélemény-kutatás szerint egy százalékpont a különbség a két lista támogatottsága között.
Republikon: A negyedik hullám és a Völner-botrány ellenére erősödéssel zárja az évet a Fidesz
2021 elejéhez képest mintha semmit sem változtak volna az erőviszonyok az ellenzéki tömb és a kormányoldal között: az ellenzéki összefogás együtt 3 százalékponttal vezet a teljes népesség, és 5-tel...
Republikon: Befagytak a pártpreferenciák, a Kutyapárt és az „egyéb pártok” tábora viszont nő
A Fidesz hibahatár alatt veszített, a DK és a Jobbik népszerűsége több hónapja lassú ütemben apad, a nagyobb pártoktól elszakadó szavazók a bizonytalanok és a kisebb pártok táborát erősítik.
Závecz: Szűken, de vezet az ellenzék
Jelentősen nőtt a Fidesz tábora az elmúlt egy hónapban – derül ki a cég legfrissebb felméréséből.
Republikon: Orbán Viktor népszerűsége 43, Márki-Zay Péteré 55 százalékos
A kutatóintézet felmérte a miniszterelnök és ellenzéki kihívója aktuális helyzetét is. Orbán Viktor ismertebb, de Márki-Zay Péter kedveltebb.
Republikon: Az előválasztásban megerősödött az ellenzék, Jakab Péter lefelé húzta a Jobbikot
A közvélemény-kutatás szerint a hatpárti ellenzéki tömb egyre jobban vezet a Fidesz előtt, az előválasztás első fordulója után is a DK az ellenzék legerősebb pártja.
Nézőpont: A Fidesz nyerte a nyári szezont
A zavartalan nyárnak és az LMBTQ-témájú népszavazásnak tudják be, hogy 45 százalékra mérték a kormánypárt táborát.
Republikon: Érezhető a kampányhangulat, esett a bizonytalanok aránya
Augusztusban a Fidesz támogatottsága hónapok óta először csökkent a pártválasztók és a teljes népesség körében is, miközben tovább erősödött a DK és a Jobbik, de még az LMP is.
Závecz: Az ellenzék tábora kicsit nagyobb, de a kormány támogatói közül többen mennének el szavazni
A választókorúak 40 százaléka szerint az ellenzék nyer majd, 39 százalék szerint viszont a Fidesz.
Kövess minket Facebookon is!