Republikon: Novák Katalint picit többen utálják, mint ahányan kedvelik

2022. január 29. – 07:05

Másolás

Vágólapra másolva

A decemberi minimális változások után januárban elkezdtek átalakulni a politikai erőviszonyok: fogynak a bizonytalanok és kiegyenlített az ellenzék és a Fidesz-KDNP versenye az április 3-i választást megelőzően. A Republikon Intézet havi kutatásából azonban az is kiderül, hogy a fideszes Novák Katalint valamivel kevesebben kedvelik, mint akik nem, de még így sem tartozik a népszerűtlen politikusok közé a Fidesz államfő-jelöltje.

Áder János hivatali ideje heteken belül lejár, helyére pedig Novák Katalint jelölték a kormánypártok, akit a Fidesz-KDNP kétharmados többségével még a választások előtt Áder helyére ültethet a a kormányoldal – emlékeztet a Republikon Intézet, amely a téma aktualitására hivatkozva 2022. januárjában azt is megmérte, milyen a kormánypárti államfő-jelölt népszerűsége és elfogadottsága. Az elsőként a Telexen közölt kutatásból kiderül, hogy a válaszadók többsége nem ezt a módszert részesítené előnyben, sőt:

a megkérdezettek 60 százaléka inkább közvetlen választással döntene a köztársasági elnök személyéről, és csupán 32 százalékuk gondolta úgy, hogy továbbra is a parlament dönthessen erről, 8 százalék pedig bizonytalan volt a kérdésben.

A köztársasági elnöki szék várományosának, Novák Katalinnak az ismertségét és népszerűségét is vizsgálta a Republikon. A válaszadók 77 százaléka tudott valamilyen véleményt formálni a Fidesz volt alelnökéről, azonban

54 százalék nem kedveli, míg 46 százalék pozitívan nyilatkozott róla.

Így kimondható, hogy Novák Katalin pártjának népszerűségi szintjét nem haladja meg, de nem is sorolható a kifejezetten népszerűtlen politikusok közé, inkább úgy érdemes összefoglalni mindezt, hogy némileg kevesebben kedvelik, mint ahányan utálják az államfői szék kedvéért lemondott családügyi minisztert.

Eközben ugyanakkor a korábbi hónapoktól elértően egyre szorosabb a verseny az ellenzéki tömb és a kormánypártok között. Jelenleg a Fidesz-KDNP a teljes népesség körében 41 százalékot tudhat magáénak, még mögöttük alig egy százalékkal az Egységben Magyarországért néven futó, összefogott ellenzéki pártok közös eredményét lehet számba venni.

A kutatóintézet januárban már a közös pártlistákat vizsgálta, így valóban csak azok látszanak a felmérésben, akik áprilisban azokra voksolnának, akikre – várhatóan – a szavazólapon ténylegesen lehet majd szavazni.

A kutatás 1000 fő telefonos megkérdezésével készült január 19-24 között. A kutatás nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentatív az ország felnőtt lakosságára. Hibahatár: +/- 3,2%.

A pártválasztók körében pedig mind a Fidesz-KDNP, mind az Egységben Magyarországért 47-47 százalékot szerezne, a Republikon januári felmérése szerint.

A kormánypártoknak ez a 2018-as támogatottságához közelít, ehhez zárkózott fel most az ellenzéki tömörülés, ez a különbség ugyanakkor ezúttal is hibahatáron belül mozog.

A két nagy induló mellett a Magyar Kétfarkú Kutyapárt a teljes népesség körében 3 százalékot kapna, a Mi Hazánk pedig a mérés alapján 2 százalékot. A pártválasztók körében mindkét formáció 3-3 százalékpontot ért el januárban.

A legjelentősebb változás a múlt hónaphoz képest, hogy a mostani minta alapján a korábban bizonytalan szavazók is elkezdtek maguknak pártot választani. A kutatásból ugyanis az is kiderül, hogy a választási hangulat fokozódásával, jelentős mértékben kezdtek el fogyni a bizonytalanok, számuk 24-ről 14 százalékra csökkent.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!