Závecz: Fej fej mellett áll a Fidesz és az ellenzék

2021. december 22. – 15:43

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre szorosabb a verseny a kormánypárti és az ellenzéki lista között – állítja a Závecz Research Intézet legfrissebb, december első felében készült közvélemény-kutatása. Az ország felnőtt lakossága körében végzett kutatás szerint az ellenzék 39 százalékon, a Fidesz-KDNP pedig 38 százalékon áll.

A választáson való részvételüket biztosra ígérő és a listák között választani is tudó szavazók csoportjában – akárcsak novemberben – az ellenzék 49, a kormánypárti lista 48 százalékot ér el, a Závecz szerint a versenyük kiélezett, lényegében eldöntetlennek tekinthető. A Fidesz hívei valamivel optimistábbak: a kormánypártiak 97, az ellenzéket támogatók 91 százaléka gondolja úgy, hogy egy mostani választáson a nyertes oldalhoz tartoznának. A Závecz közleménye kiemeli, hogy a listákra nem szavazó választópolgárok eléggé tanácstalanok: az ellenzékről 13, a Fidesz-KDNP-ről 10 százalékuk gondolja, hogy megnyeri a választást, háromnegyed részük viszont nem adott prognózist.

A választópolgárok teljes körén belül 41 százalék a kormány maradására számít, 39 százalék kormányváltásra.

Az idei évben az ellenzéki lista támogatottsága 37 és 41 százalék között változott a választókorú népesség egészén belül, a Fidesz-KDNP-lista támogatottsága pedig 36 és 39 százalék között alakult. A Závecz szerint minden hónapban az ellenzéknél volt az előny, a legnagyobb különbség 4 százalékpont (októberben), a legkisebb 1 százalékpont (szeptemberben és decemberben) volt.

Forrás: Závecz Research
Forrás: Závecz Research
  • A többpárti rangsort 2021-ben mindvégig a Fidesz vezette, az év első felében átlagosan 33 százalékos támogatottsággal, majd a későbbi hónapokban átlagosan 36 százalékra bővült a tábora.
  • A legerősebb ellenzéki párt egész évben a Demokratikus Koalíció volt, meglehetősen stabil, 11 és 13 százalék közötti támogatottsággal.
  • A harmadik helyet a Jobbik foglalta el, tavasszal enyhén emelkedő pályán volt a párt, nyáron stagnált, ősszel némileg visszaesett, most ez a negatív tendencia megállt.
  • Az MSZP tábora lényegében állandó volt, a választókorúak 5-6 százaléka támogatja a pártot.
  • A Momentumnak az év első felében 6 százaléknyi híve volt, utána 4 százalékra esett vissza, az utóbbi hónapokban elemelkedett a mélypontról, 5 százalékon áll.
  • Az LMP tábora egész évben 2 százalékos volt.
  • A Párbeszéd júniusig 1 százalékos párt volt, azóta viszont – egyetlen hónap kivételével – 2 százalékot ért el.
  • A Kétfarkú Kutyapárt mögött majdnem egész évben a választókorúak 1 százaléka állt, februárban és novemberben érte el a 2 százalékot.
  • A Mi Hazánk Mozgalom jellemzően 1 százalékot kapott, márciusban és az utóbbi két hónapban 2 százalékot.
  • A pártnélküliek aránya 22 százalék.

A biztos pártválasztók körében a Fidesz támogatottsága 47 százalékos, a második helyen a DK áll 18 százalékkal. A Jobbikra a biztos szavazók 12 százaléka voksolna, az MSZP-re 7 százalék. A sorban a Momentum következik 5 százalékkal. A Párbeszéd és a Mi Hazánk 3-3 százalékos a biztos szavazók csoportjában, az LMP és a Kétfarkú Kutyapárt 2 százalékon áll ebben a körben.

A Závecz előző, novemberben készült közvélemény-kutatásáról ebben a cikkben írtunk.

Módszertan

  • Az adatfelvétel ideje: 2021. december 4-13.
  • A megkérdezettek száma: 1000 fő, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik.
  • Alapsokaság: 18 éves és idősebb, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár.

Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele megegyezik.

Minden hónapban más-más 1000 főt kérdeznek meg, személyes megkereséssel, kiválasztásuk az ún. kétlépcsős rétegzett mintavétellel, a teljes véletlent biztosító módszerrel történik, azaz minden felnőtt magyar állampolgárnak azonos esélye van a mintába kerülésre.

A közvélemény-kutatás során kapott adatok 1000 fős mintánál legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékkal térhetnek el attól, amit akkor kaptunk volna, ha minden választókorú személyt megkérdeztünk volna az országban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!