Republikon: Bebetonozódott a pártok támogatottsága

2021. július 2. – 09:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kismértékben erősödött Fidesz és gyengült a második helyezett Jobbik támogatottsága júniusban, így utóbbi most egy szinten áll a DK-val – derül ki a Republikon Intézet friss kutatásából, amelyet elsőként a Telexen közlünk.

A Fidesz mind a teljes népesség, mind a pártválasztók körében nyert 1-1 százalékot, jelenleg 33 illetve 48 százalékon állnak. A DK is hozott 1-1 százalékpontot áprilishoz képest, így most a teljes népesség körében 9, a pártválasztók körében 13 százalékon áll. A Jobbik támogatottsága hosszú idő után először esett 1-1 százalékot mindkét csoportban, 9 és 13 százalék támogatottsággal bírnak, így pontosan ugyanúgy áll a DK és a Jobbik. A Momentum a teljes népességben továbbra is 7 százalékon áll, míg az MSZP továbbra is 6 százalékon. A pártválasztók között a Momentum 1 százalékpontot veszített, jelenleg 10 százalék szavazna a pártra.

A kis pártok közül a Párbeszéd is mindkét mérésben 1-1 százalékkal erősödött, a teljes népesség körében 2 százalékra, a pártválasztók között 3 százalékra. Az LMP, az MKKP, a Mi Hazánk a teljes népességben változatlanul 1 százalék támogatottsággal bír.

Az MKKP 2 százalékról 1 százalékra esett a pártválasztók körében. A Mi Hazánk továbbra is 1 százalékon áll a pártválasztók között, ahogyan a teljes népességben is. Minden elmozdulás hibahatáron belül történt. A bizonytalanok aránya 2 százalékpontot csökkent, 33-ról 31 százalékra.

A Republikon elemzése szerint elmondható, hogy az elmúlt időszakban bebetonozódott a pártok állása, tekintve, hogy hónapok óta csupán minimális változások történtek a pártpreferenciában. Egy-egy százalékos eltolódásokat figyelhetünk meg, melyek hosszú távon kiegyenlítődnek. A Jobbik stabilan erősödött az év első felében, májusban stagnált, júniusban pedig már csökkent a támogatottsága.

A Fidesz támogatottsága apránként közelíti a tavalyi szintjét, fej fej mellett halad az ellenzéki összefogással, bár utóbbinak továbbra is magasabb a támogatottsága; a teljes népességben 34 százalék, míg a Fidesznek 33, a pártválasztók között pedig 50, a Fidesz 48 százalékával szemben.

Jelenleg nagyjából olyan támogatottsági szinten van a Fidesz, ahol a 2018-as választásokkor volt, ami ekkor elég volt egy kétharmados győzelemhez, most azonban az egységes ellenzékkel szemben kiélezett verseny alakult ki. Ha most vasárnap lennének a választások, a szavazatok magasabb százalékát birtokolná az ellenzéki összefogás, ugyanakkor a választási rendszer aránytalan elemeiből fakadóan a szavazatok ilyen eloszlása egy kisebb Fidesz többséget eredményezne a parlamentben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!