Republikon: Orbán Viktor népszerűsége 43, Márki-Zay Péteré 55 százalékos

2021. november 8. – 08:05

frissítve

Republikon: Orbán Viktor népszerűsége 43, Márki-Zay Péteré 55 százalékos
Úgy tűnik, Márki-Zay Péter októberben nemcsak az előválasztást nyerte meg, de a népszerűségi versenybe is berobbant – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Miközben a nagyobb pártok gyengültek, a kicsik 1-1 százalékot erősödtek, októberben több lett a bizonytalan. A Republikon felmérte a miniszterelnök és ellenzéki kihívója aktuális helyzetét is. Orbán Viktor ismertebb, de Márki-Zay Péter népszerűbb, és valamennyi társadalmi csoportban kevésbé elutasított, mint a regnáló kormányfő, a bizonytalanok körében pedig dupla annyian kedvelik, mint a Fidesz elnökét.

Októberben a nagy pártok támogatottsága csökkent, a kis pártok pedig erősödtek mind a teljes népesség, mind pedig a pártválasztók körében; a Fidesz támogatottsága 2 százalékpontot esett a teljes népesség körében, 34-ről 32 százalékra – derült ki a Republikon Intézet havi pártpreferencia-kutatásából, amelyet médiapartnerként elsőként a Telex közöl.

A havi adatok alapján a DK szintén 2 százalékponttal gyengült, jelenleg 12 százalékon áll, továbbá a Jobbik és az MSZP is egy-egy százalékpontot vesztett, így a Jobbik 9, az MSZP 5 százalékon áll a teljes népesség körében. A Momentum támogatottsága továbbra is 7 százalék, az LMP és az MKKP támogatottsága pedig 2-2 százalék a teljes népesség körében. A Párbeszéd ugyanitt 1 százalékról 3-ra, a Mi Hazánk 1-ről 2-re erősödött, a bizonytalanok aránya pedig 22 százalékról 24-re nőtt a megelőző hónaphoz képest.


A pártválasztók körében szintén 2 százalékponttal gyengült a Fidesz és a DK, a Fidesz 44-ről 42 százalékra, a DK 18-ról 16-ra. A Jobbik is 2 százalékponttal gyengült, így az elmúlt hónapra 11 százalékon állt. Az MSZP itt is 1 százalékpontot veszített támogatásából, azaz 7 százalékon állt, míg a Momentum erősített, 9 helyett 10 százalékpont volt októberben a támogatottsága a pártválasztók körében. A Párbeszéd a pártot választók körében 2 százalékponttal lett erősebb, 2 helyett 4 százalékra emelkedett a támogatottsága, míg az LMP és MKKP 2-ről 3, a Mi Hazánk 1-ről 2 százalékra nőtt októberben.

A Republikon Intézet a pártpreferencia-változásokat úgy értékelte, hogy a nagyok gyengülésének és a kicsik erősödésének köze lehet Márki-Zay Péter előválasztási győzelméhez, ami kiváltott egy kisebb elitellenes tendenciát a szavazói magatartásban. A kis pártok szavazói számára reálissá vált egy olyan alternatíva, ahol nem „pártóriások” között dől el a választás, hanem a kisebbségi vélemények is képviseltetik magukat.

„Az előválasztás lezárulásával úgy tűnik, kevésbé taktikai alapon választanak pártot a válaszadók, és jobban megmutatkoznak a specifikus szavazói preferenciák, a nagyobb és beágyazottabb ellenzéki pártok rovására” – írták, hozzátéve ugyanakkor, hogy a bizonytalanok aránya is megnövekedett hosszan tartó csökkenés után, aminek egyik oka az lehet, hogy az előválasztási versenyben alulmaradt miniszterelnök-jelöltek hűséges szavazói nem tudják még, hogyan tovább.

Októberben ugyanakkor a szokásos pártpreferencia adatok mellett megvizsgálták Orbán Viktor kormányfő és Márki-Zay Péter közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt ismertségét és népszerűségét is. Nem meglepő módon Orbán Viktort többen ismerik, mint a hódmezővásárhelyi polgármestert; a jelenlegi kormányfőről a megkérdezettek 88 százaléka tudott véleményt alkotni, míg Márki-Zayról csak 71 százaléka.

Forrás: Republikon Intézet
Forrás: Republikon Intézet

Azok körében azonban, akik ismerik a két politikust:

a válaszadók 55 százaléka nyilatkozta, hogy kedveli Márki-Zay Pétert, és csak 43 százalék azt, hogy kedveli Orbán Viktort, tehát összességében Márki-Zay kedveltsége magasabb, mint Orbáné.

Forrás: Republikon Intézet
Forrás: Republikon Intézet

Az általános népszerűségi mutatókon túl a Republikon vizsgálta a két politikus kedveltségét egyes demográfiai szempontok alapján is. Mint írták, a bizonytalan szavazók köre a választás szempontjából kiemelt fontosságú, hiszen a szoros választási versenyben a pártot nem választók megszólítása a jelöltek egyik legfontosabb feladata.

A bizonytalan szavazók körében Orbán Viktor népszerűsége 33 százalék, Márki-Zay Péteré viszont 66 százalék.

A két politikus népszerűségének korcsoportos eloszlását is vizsgálták, ebből a szempontból Márki-Zay népszerűsége minden korosztályban 50 százalék feletti volt, Orbáné viszont mindenhol 50 százalék alatt maradt, a 60 év felettieknél mutatkozott a legmagasabbnak, ott 49 százalék.

Forrás: Republikon Intézet
Forrás: Republikon Intézet

A fiatalok körében jóval népszerűbb Márki-Zay Péter, mint Orbán Viktor; a kor emelkedésével azonban csökken a különbség a két jelölt között, hívta fel a figyelmet a Republikon, amely a két politikus népszerűségének településtípus szerinti megoszlását is vizsgálta. Ennek eredményei szerint:

Márki-Zay Péter népszerűbb Budapesten, a megyeszékhelyeken és a vidéki városokban, míg a községekben, ahol általánosan rosszul szokott teljesíteni az ellenzék, az ellenzéki miniszterelnök-jelölt és Orbán szinte fej fej mellett állnak.

Forrás: Republikon Intézet
Forrás: Republikon Intézet

A felmérés szerint összességében Márki-Zay Péter személyének magasabb a társadalmi elfogadottsága, és a bizonytalan szavazók körében is nagyobb tartalékokkal rendelkezik, mint Orbán Viktor. Eközben az immáron 12. éve kormányzó Orbán a törzsszavazóinál, az idősebb korosztályban és a kistelepülésen élők körében szerepel a legjobban, a községekben élőknél 1 százalékponttal meg is előzi Márki-Zayt, azonban itt is meglepően szoros a népszerűségi verseny.

A Republikon hónapról hónapra elkészíti pártpreferencia-kutatását, amelyek alapján elmondható, hogy míg a nyáron és az előválasztás idején csökkent a bizonytalanok aránya, ez a tendencia most megfordult. A legfrissebb kutatásuk 1000 fő telefonos megkérdezésével készült október 25. és 29. között. A felmérés nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentatív az ország felnőtt lakosságára, a hibahatár ±3,2%.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!