Már csak a te 1 %-od hiányzik!

Párbeszéd

Jávor Benedek nem lesz rajta a DK–MSZP–Párbeszéd közös EP-listáján
A Párbeszéd csak a hetedik helyet kapta meg, Jávor pedig nem kért ebből.
Magyar Péter üdítő epizódszereplő, politikai kalandor – fideszes és ellenzéki képviselőket...
A parlamentben nem tartanak attól, hogy Magyar Péter elviheti a szavazóikat, sőt volt olyan ellenzéki, aki még a tüntetésére is elment.
Összenőtt, ami összetartozik – érkeznek a reakciók a DK, az MSZP és a Párbeszéd együttműködésére
A jobbikos Gyöngyösi Márton szerint a három párt összeállása „nem a NER lebontását, hanem az érintett pártok túlélését célozza”.
Közös EP- és fővárosi listát állít a DK, az MSZP és a Párbeszéd
A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, az MSZP az ötödik, a Párbeszéd a hetedik helyet kapta. Kunhalmi szerint nem darálta be őket a DK, és már a 2026-os országgyűlési választásra is...
Ungár az európai zöldek őrületeiről írt, miután Vitézy jelölése miatt felfüggesztették az...
Nem külföldön döntik el, kit jelölünk főpolgármesternek, reagált az LMP-társelnök, miután az európai pártcsaládjuk a céljaikkal ellentétesnek nevezte Vitézy Dávid támogatását.
Az európai zöldek felfüggesztik az együttműködést az LMP-vel Vitézy támogatása miatt
Az európai pártcsalád, ahol az LMP teljes jogú, a Párbeszéd társult tag, „egyértelműen” Karácsony Gergelyt támogatja.
Az aktív eutanáziát legalizáló javaslatot nyújtott be a Párbeszéd
A javaslat szerint egyes esetekben nem lenne büntethető az az orvos, aki segítséget nyújtana a beteg öngyilkosságához.
Republikon: Évek óta nem látott mélyponton a Fidesz népszerűsége a kegyelmi botrány után
Több mint 325 ezer választó hagyta ott Orbánékat egy hónap alatt. Az ellenzék nem tudott profitálni a kormánypárti válságból, 90 nappal az EP- és önkormányzati választás előtt fej fej mellett áll a...
„Te semmirekellő szarházi!” – üzenték Tordai Bencének a Fradi-ultrák
A Párbeszéd politikusa fociultrákkal példálózott a parlamenti felszólalásában, a fradisták ezt zokon vették.
Kövess minket Facebookon is!