Ungár az európai zöldek őrületeiről írt, miután Vitézy jelölése miatt felfüggesztették az együttműködést az LMP-vel

2024. március 25. – 15:01

Másolás

Vágólapra másolva

322

Tudomásul vették, hogy az Európai Zöld Párt szerint sem egy városról és az abban élő emberek ügyeiről döntünk a június 9-i önkormányzati választáson, hanem népszavazást tartunk az Orbán-rendszerről, írta hétfőn az LMP.

A párt arra reagált, hogy az európai zöldek – akik között az LMP teljes jogú, a Párbeszéd társult tag – felfüggesztik vele a politikai együttműködést a júniusi európai parlamenti választás kampányában. A politikai család azzal indokolta a döntést, hogy elkötelezett az Orbán Viktor „rezsimje elleni harc mellett”. Ezzel Vitézy Dávid támogatását – volt fideszes államtitkárként – ellentétesnek tartja, Karácsony Gergely újrázását viszont létfontosságúnak látja a céljaik eléréséhez.

„Álláspontjukkal nem értünk egyet, döntésüket tudomásul vesszük, hétköznapjainkat nem befolyásolja” – reagált az LMP.

„Nekünk nem külföldön fogják eldönteni, ki a főpolgármester-jelöltünk”

– tette hozzá Facebookon Ungár Péter. A párt társelnöke arról írt, hogy „ellenállunk, ha helyesnek gondoljuk, akkor is, ha egyedül maradunk”. Szerinte az európai zöldek nem szoktak beleszólni tagállamok önkormányzati választásaiba, „most azért teszik, hogy a nyugat-európai tagpártok orbánozós kampányait védjék a liberális vetélytársaikkal szemben. Szívük joga, hogy ezt tegyék, de egy dolgot megmutat”: nekik a „holland, a német és az osztrák szavazók számítanak. Teljesen hidegen hagyja őket, hogy mennyire zöld egy városvezetés, amely járatritkításokat akart bevezetni.”

Az együttműködés felfüggesztése „nagy megkönnyebbülést okoz nekem, nem kell védenem az európai zöld fősodor őrületeit.

Amúgy sem lehetett volna közös európai kampányt véghez vinni, hiszen a nyugati zöldek az akkumulátorgyarmatosítás helyett az elektromobilitás erőltetését választják, a gondoskodó munkában dolgozó kelet-európai nők béregyenlősége helyett pedig a nem-bináris WC-kkel foglalkoznak.”

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!