Koronavírusos betegeknek szánt kórházi gyógyszerekkel kereskedett egy budapesti orvos
2023. április 13. – 11:29
–
Iván-Nagy Szilvia
Az ügynek 12 vádlottja van. Az orvos alkalmanként 80 ezer forintot kért a gyógyszerekért.
Már elaltatták, aztán a műtőasztalon derült ki, hogy nem is kell felvágni a heréjét
2023. április 11. – 10:14
–
Joób Sándor
András műtétjét a koronavírus-járvány miatt halasztották el. 2022-ben hívták, hogy megcsinálják az operációt. Volt labor, mellkasröntgen, aneszteziológus, hashajtózás, csak azt nem nézték meg, ami...
Most éppen egyetlen orvos ellen sem lehet etikai eljárást indítani
2023. március 16. – 11:55
–
Janecskó Kata
Egy olvasónk próbált egy pszichiáter ellen kezdeményezni egy ilyen eljárást, de kiderült, hogy hiányzik hozzá egy teljes végrehajtási rendelet.
Népszava: 23 ezer forint havi fizetést utaltak az egyik fiatal orvosnak a Honvédkórházban
2023. március 10. – 10:43
–
Barnóczki Brigitta
A kórházi főigazgatóság azt ígéri, nem lesz több „téves adminisztráció.”
Lehet, hogy megerősödve kerülünk ki ebből, ez az orvosokon múlik
2023. március 10. – 05:10
–
Móra Ferenc Sándor
Szegedről indult a mozgalom, amely a Magyar Orvosi Kamara megújítását és az egészségügyi rendszer átalakítását tűzte ki célul. A reform egyik kezdeményezője volt Álmos Péter, a MOK jelenlegi...
Nyolc megyében nőtt az influenzások száma a múlt héten
2023. március 9. – 13:02
–
Barnóczki Brigitta
A múlt héten több mint 65 ezren fordultak orvoshoz, 44 százalékuk gyerek.
Áprilistól Borsodban is bevezetik az új orvosi ügyeleti rendszert
2023. március 7. – 07:42
–
Cseke Balázs
Egyedül Miskolcon lesz gyermekügyeleti pont, tíz településen marad meg a háziorvosi ügyelet.
A Boston Consulting szakértője elárulta, miért titkos a magyar egészségügy átalakításáról szóló...
2023. március 1. – 22:29
–
Joób Sándor
Az újságíró-szövetség székházában rendezett beszélgetésre Takács Péter államtitkárt is várták, de ő a kötelező orvosi kamarai tagság megszüntetése után egy nappal nem jött el.
Rendőrségi vizsgálat indult az orvosokat ért fenyegetések ügyében
2023. február 28. – 10:00
–
Barnóczki Brigitta
Az új ügyeleti rendszer miatt kaptak durva üzeneteket.
Ha nem tudunk megmenteni valakit, az a legrosszabb dolog, amit csak el lehet képzelni
Év elején az oroszok új offenzívát indítottak Ukrajnában, és Donyeck megye déli részén is fokozták a támadásaikat. A frontvonalon fekvő Vuhledarnál, egy rögtönzött „klinikán” az ukrán hadsereg...