Összeomlott az informatikai rendszer az orvosi egyetemeken, bizonytalan az államvizsga

2024. május 29. – 15:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Úgy értesültünk, hogy kedden összeomlott az állami orvosi egyetemek államvizsgarendszere, és a probléma mind a négy orvosi egyetemen fennáll – a rendszer rosszul számolja a pontokat, volt, akinek papíron kellett megírnia a záróvizsgát elektronikus helyett.

Ugyanakkor a Zarovizsga.hu-n, a négy orvosegyetem záróvizsgahonlapján a következő tájékoztatás jelent meg:

„Tisztelt Hallgatók!

A 2024. május 28-i írásbeli záróvizsgán, az elektronikus vizsgáztatás során

olyan informatikai hibák jelentek meg, amelyek a dolgozatok értékelését kétségessé teszik. A tesztek értékelése, problémák feltárása folyamatban van. Az érintett karok dékánjaival való egyeztetés után azonnal értesítjük az érintett hallgatókat”

– írja a Záróvizsga Bizottság. Annyit tesznek még hozzá, hogy megértik a hallgatók aggodalmát és elégedetlenségét, elnézést kérnek és igyekeznek az egész problémára megoldást találni.

A 444 azt írta, hogy az orvosképzésben az államvizsga három lépcsőből áll: van egy elvileg egységes írásbeli záróvizsga – ez zajlott most kedden –, ezt követi a szóbeli vizsga, ami a lap információja szerint a jövő hét közepén kezdődnek az egyetemeken, majd jön a szakdolgozat megvédése. A két és fél órás írásbeli vizsgán egy 5000 kérdéses adatbázisból kell 180-ra választ adni. A lap úgy tudja, hogy a négy orvosegyetemből kettőn, a szegedin és a pécsin papíron töltötték ki a feladatsort a vizsgázók, míg a másik kettőn, Debrecenben és a SOTE-n online feladatkitöltés volt. Ez utóbbi két helyen állítólag leadáskor „semmisültek meg”, más szóhasználat szerint „vesztek el” a feladatsorok.

A Semmelweis Egyetem cikkünk megjelenése után közleményt adott ki az ügyről. Ebben azt írták, hogy a május 28-i, általános orvostudományi karokat érintő írásbeli záróvizsgán „informatikai probléma lépett fel azon orvosképző egyetemeken (Semmelweis és Debreceni Egyetem) ahol online vizsgát tartottak. A hiba adatvesztést okozott, amely azt eredményezte, hogy a számítógépes rendszer a 180-kérdésre adott válaszból átlagosan 156 tesztválaszt mentett csak le. A vizsgák szervezéséért és lebonyolításáért felelős, az egyetemektől független testület az Országos Orvos, Fogorvos és Gyógyszerész Záróvizsga Bizottság (OZVB) vizsgálata még tart az ügyben, tájékoztatásuk szerint nem kizárható a hacker támadás lehetősége sem”.

Tájékoztatásuk szerint a Semmelweis Egyetemen nagyjából 400 – többségében magyar – hallgató érintett. „Azokban az esetekben, amikor erre lehetőség volt, pl. a vizsga elején jelentkezett az informatikai hiba, áttértek a papír alapú vizsgára. A két érintett egyetem vezetése közösen egyeztet az OZVB-vel és közösen dolgoznak a megoldáson. A Semmelweis Egyetem 05. 30. 16.00-ig tájékoztatni fogja az érintett hallgatóit erről. Az OZVB tájékoztatása szerint várhatóan a 2024. június 5-i gyógyszerésztudományi és a 2024. június 17-i fogorvostudományi írásbeli záróvizsgákat papír alapon bonyolítják majd le.”

A Szegedi Tudományegyetem orvoskari dékánja, dr. Lázár György a Telex megkeresésére azt közölte, hogy az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karán a végzős orvostanhallgatók papír alapon teljesítették az írásbeli záróvizsgájukat, így őket nem érintette a rendszerleállás. „A vizsga zökkenőmentesen lezajlott, a hallgatók a mai napon már kézhez is kapták eredményeiket” – tette hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!