„Legszívesebben kiszaladtam volna a kórházból, csak tudtam, hogy muszáj maradnom, hogy túl legyek rajta”

Azt a füzetet nem szabadna mutogatni címmel jelent meg Dés Fanni és Les Krisztina, a Patent Egyesület munkatársainak kutatása március végén. A Nők élményei Magyarországon az abortuszhoz való hozzáférés gyakorlatáról alcímet viselő, 40 oldalas tanulmányt a napokban mutatták be egy konferencián. A laikusok számára is tökéletesen érthető beszámolót itt lehet elolvasni, mi néhány lényeges meglátást és eredményt ragadtunk ki.

Az abortuszhoz való hozzáférést a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény szabályozza. A fő szabály szerint nálunk a terhesség a 12. hétig szakítható meg (vannak országok, amelyekben ez az időtartam hosszabb, máshol rövidebb, úgyhogy a 12. hét általánosnak mondható), négy esetben:

• ha a terhesség a nő egészségét súlyosan veszélyezteti;
• ha a magzat súlyos fogyatékosságban szenved;
• ha a terhesség bűncselekmény következménye; vagy
• a terhes nő súlyos válsághelyzete esetén.

„Ha valaki nem esik bele az első három pontba, akkor automatikusan a negyedik kategóriába tartozik. A súlyos válsághelyzetről a nőknek egy kérelemben kell nyilatkozniuk és azt az aláírásukkal igazolniuk. Érdekesség, hogy a harmadik esetben is legtöbbször a negyedik pontra hivatkozva kérvényezik az abortuszt, mivel a terhességmegszakítás legkésőbbi lehetséges időpontjáig a legtöbb nyomozás még nem zárul le. A kijelölt kórházakban mindig biztosítani kell legalább egy terhességmegszakítást végző csoportot” – magyarázta kérdésünkre Les Krisztina. Szerinte a negyedik pontba tartozó esetekben is mindig elvégzik az abortuszt, a törvényi kereteket szigorúan betartva.

Az abortusszal kapcsolatos szigorítások fokozatosan történnek Magyarországon, a Patent Egyesület tagjai ezt lopakodó, illetve settenkedő szigorításnak nevezik.

A jogszabály szerint egy abortuszra váró nőnek két alkalommal kell megjelennie a Családvédelmi Szolgálatnál kötelező tanácsadáson, az első alkalom célja, hogy a nőt meggyőzzék a magzat megtartásáról; a második alkalommal már inkább a terhességmegszakítás módjáról és körülményeiről kell beszélgetni a védőnővel. 2022 szeptembere óta az orvosnak be kell mutatnia az abortuszra készülő nőknek a magzati életfunkciókat, ami gyakorlatilag a szívhang bemutatását jelenti, ezért is híresült el a sokat kritizált szabályozás szívhangtörvényként.

Nemzetközi jogi szervezetek szerint alapvető emberi jogok sérülhetnek a kötelező tanácsadás és várakozási idő kikényszerítésével – derül ki a tanulmányból; határozottan kérték is az ilyen gyakorlatot alkalmazó kormányokat (köztük Magyarországot), hogy számolják fel a jogsértő gyakorlatot. Les Krisztina említett egy olyan esetet a Telexnek, amikor egy nő a sok hercehurca miatt futott ki a 12. héttel véget érő, a törvény által biztosított időszakból. Emiatt kénytelen volt a hazai ár többszöröséért Bécsben elvégeztetni a műtétet (a következő cikkünkben egy osztrák orvossal járjuk körül az abortuszturizmus jelenségét).

Frissen megjelent kutatásában a Patent Egyesület olyan nőket kérdezett meg, akik az elmúlt 10 évben estek át Magyarországon terhességmegszakításon, az abortusszal kapcsolatos tapasztalatokat 92 válasz alapján vizsgálták. A céljuk pedig az volt, hogy kihangosítsák a nők élményeit. Nem meglepő, hogy a kutatásban részt vevő nők nagyon rosszul élték meg a védőnői konzultációt: „Kioktatóan beszéltek a nőkkel, lelkiismeret-furdalást keltettek az abortusz miatt, lekezelők voltak és hibáztató kérdéseket tettek fel nekik.”

Emellett az orvosokkal és a kórházi személyzet kommunikációjával kapcsolatban is voltak negatív, kellemetlen élményeik (a rengeteg sebből vérző orvos-beteg kommunikációt nemrég cikksorozatban jártuk körül). Beszédes az egyik megszólaló példája:

„Az orvos az… tehát szerintem fel is jelenthettem volna amiatt, amiket mondott meg ahogy viselkedett [...] amikor tette fel a tágítót és rettenetesen fájt és felkiáltottam [...] azt mondta, hogy »amikor mást tettek be, az nem fájt, ugye?« Tehát igazából ott legszívesebben kiszaladtam volna a kórházból, csak tudtam, hogy nem tehetem meg, mert muszáj itt maradnom ahhoz, hogy túl legyek rajta.”

Az abortusz díját – előzetesen – kell befizetni, ez 2023-ban állami kórházakban 45 312 forint volt; a magánkórházakban 300-400 ezer forintig kúszhat. Magyarországon csak a műtéti abortusz engedélyezett, ami egy egynapos sebészeti beavatkozás.

A megszólalók többsége az állami ellátásban esett át az abortuszon, jobb élményeik azoknak voltak, akik magánkórházakba fizettek be. Az interjúalanyok többsége számára a megalázó bánásmód mellett a műtét előtti méhszájtágítás volt a legrosszabb élmény a kórházban, amit lamináriával, egy algakivonattal végeznek.

A kutatásból az is kiderül, hogy Magyarországon a kormány és a társadalom az abortuszt erkölcsileg elítéli, és ez az abortuszon áteső nőkre is hatással van: gyakran találkoznak kéretlen ítéletnyilvánításokkal, sokszor a szakdolgozók (orvosok, nővérek) részéről is. Mindezek mellett a magyar közbeszédben az abortusz még mindig erősen tabusított téma.

És amikor a tabu találkozik a kéretlen ítélkezéssel, annak gyakran az a következménye, hogy a nők magukra maradnak a döntésükkel és a kételyeikkel.

A tanulmányban sok mindenről szó van a terhességmegszakítás általános okaitól kezdve a magyar szabályozás körüli véleményeken át az abortusz utáni érzésekig. Itt csak néhány további érdekességet emelünk ki a 40 oldalas szövegből és a konferencián elhangzottakból:

• a teljes kutatásban visszatérő elem volt a „szerencse” motívuma, onnantól kezdve, hogy mikor kerültek sorra a nők, odáig, hogy hogyan bántak velük a folyamat közben;
• a szigorúnak számító magyar szabályozás miatt több kerülőutas megoldást alkalmaznak a magyar nők a terhességmegszakításra; egyre többen utaznak a környező országokba, így egyre nő az abortuszturizmus; és egyre többen rendelnek az interneten abortusztablettát is (ez Nyugat-Európa nagy részén legális, nálunk nem az);
• Magyarországon nincsenek abortuszklinikák (Bécsben például vannak), így rendre ugyanazon az osztályon látják el azokat a nőket, akik szülnek és azokat, akik terhességmegszakításra érkeznek;
• a jelenlegi magyar szabályozást a megszólalók túlnyomó többsége efféle szavakkal jellemezte: „elavult, bürokratikus, megalázó, borzalmas, körülményes, embertelen”, mindössze heten mondták azt, hogy „nagyjából korrekt” vagy „megfelelő”;
• a legtöbben elsőként két dolgon változtatnának: gyorsítanák az eseményeket és javítanának a személyzet kommunikációján;
• épp úgy, ahogyan egy korábbi cikkünkben, itt is elhangzott az egyik interjúalanytól egy fontos mondat:

„Hobbiból senki nem dönt ilyen beavatkozás mellett!!”

A Patent Egyesület a tanulmány végén két oldalban szakpolitikai ajánlásokat is megfogalmazott, akárcsak a tíz évvel ezelőtti kutatásuk után. Rögtön az elején említik a tablettás terhességmegszakítás hozzáférhetőségét, hogy protokollba kellene foglalni, hogyan lehet megfelelően támogatni az abortuszon áteső nőt; a védőnői konzultáció a jelenlegi kötelező helyett legyen önkéntes és az csak az abortusszal kapcsolatos információkra korlátozódjon; létesüljenek nálunk is abortuszklinikák; a méhszájtágítást pedig végezzék a jelenlegi fájdalmas eljárás helyett tablettával. A teljes lista itt olvasható.