NIF
Kivágtak egy 250 éves nyárfát Tihanyban, mert útban volt a bringaút kiszélesítése miatt
A Tihany kapujának is nevezett fát tavaly az év fájának jelölték.
Ki miatt vannak dugók Budapesten? Az igazság odalent van
Teljesen eltérő politikai narratívák vannak arról, hogy ki miatt vannak gigadugók a belvárosban. A kormányzat szerint az „alkalmatlan” főpolgármester miatt, aki a nagy budapesti munkákra olyan...
Jelentős késések, 20 km/órával vánszorgó vonatok a 23 milliárdból frissen villamosított...
A Közlekedő Tömeg szerint kisiklott a fejlesztés, a pár hét alatt súlyos pályahibák kerültek felszínre.
Visszavonták a vasút M0-sát előkészítő tendert
Az úgynevezett V0 teherforgalmi vasútvonal az amúgy is túlterhelt Budapestet kerülné délről, körülbelül Kiskunlacháza vonalában.
Visszajöhetnek a koncessziós sztrádaépítések Magyarországon, Rogán Antal felel majd értük
Módosult a koncessziókról szóló kormányrendelet, az állami hulladékgazdálkodás, valamint a közutak létrehozása és működtetése is koncessziós tevékenység lett. Számos nyitott kérdés van, amire hiába...
Új komp épül a Dunán, a magyar–szlovák szakaszon
Neszmély és Dunaradvány között lehet majd átkelni, ezzel 40 kilométeres kerülőt spórolhatunk meg.
Dugókat csökkentő okosút lesz az M2-es gyorsforgalmi a fővároshoz közeli szakaszon
A forgalmat figyelő és az autósokat figyelmeztető rendszert építenek ki az M0 és Dunakeszi dél forgalmi csomópontja között.
A vonatok többségének csak integetni lehet a szépen felújított balatonmáriafürdői megállóknál
A MÁV szerint a főszezonon kívül kevés utas használja a két megállót, pedig félmilliárd forintot költöttek rájuk.
2024 januárjában érheti el a horvát határt az M6-os autópálya
Az utolsó szakaszra 88,7 milliárdot költenek, és ebből a pénzből egy 9 kilométeres bekötőút is épül Villány felé.
A jövő év végére kétszer kétsávos lesz a 8-as veszprémi elkerülője
Aki teheti, a nyári csúcsforgalom idején kerülje el ezt a szakaszt.







