Visszavonták a vasút M0-sát előkészítő tendert

2021. május 29. – 14:33

frissítve

Visszavonták a vasút M0-sát előkészítő tendert
Ásványolajat szállító tehervonat halad át Kőbánya felső vasútállomáson – Fotó: Róka László / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. visszavonta a „V0” Budapestet délről elkerülő teherforgalmi vasútvonal előkészítésére kiírt pályázatot, olvasható az európai közbeszerzési közlönyben.

Információink szerint a pályázattal a Palkovics László által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztériumnak voltak gondjai, ezért várhatóan, ha újra kiírják, akkor azt már nem a NIF Zrt., hanem az ITM vezényeli.

A pályázatot a V0 megvalósíthatósági tanulmányára, tanácsadó szolgáltatásra, elemzésre írták ki, amire a kormány már korábban biztosított 2,5 milliárd forintot. A tervezés lényege: olyan elkerülő nyomvonalat találni, amin a tehervonatok délre el tudnák kerülni az amúgy is túlterhelt fővárosi vonalakat.

„A V0 Magyarország legfontosabb vasúti beruházása, érthetetlen miért vonták vissza az előkészítésére kiírt tendert”

– mondta lapunknak Dorner Lajos, a VEKE szakértője. Hozzátette: szakmailag végre egy jó kiírás született, reméli, hogy csak valami technikai probléma van vele, és hamarosan újra kiírják.

A V0-ra 2012-ben készült már egy környezeti tanulmány, amiben hat nyomvonalváltozatot vizsgáltak meg. Ezek közül a Komárom-Bicske-Ercsi-Albertirsa/Cegléd-Szolnok irányt emelték ki, mint legvalószínűbb lehetőséget.

A kiemelt V0-nyomvonal 2012-es terve – Forrás: Wikipédia
A kiemelt V0-nyomvonal 2012-es terve – Forrás: Wikipédia

Időközben azonban a Budapest-Varsó nagysebességű vonal építésének tervével felvetődött, hogy gazdaságosabb lenne együtt építeni a két vonalat (két nagysebességű, személyszállítási célú vágány mellett két teherszállításra építendő vágány), síkabb, gazdaságosabb nyomvonalon.

A kiírás meg is határozza a fő irányt: Győr-Bodajk-Ceglédbercel felé, vélhetően Székesfehérvár és Kunszentmiklós érintésével. (A V0-ba az elképzelés szerint Kunszentmiklós-Tas állomásnál kötne be a Budapest-Belgrád vasútvonal.) Mivel a nyugati (Pozsony-Bécs) és a déli (szerbiai) a két leterheltebb vasúti teherforgalmi irány, a V0 úgy tudná levenni a budapesti vonalakról (főleg a Déli vasúti összekötő hídról) a teherforgalmat, hogy közben még növelné is a kapacitást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!