Új komp épül a Dunán, a magyar–szlovák szakaszon

2021. május 19. – 07:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megkezdődött a magyarországi Neszmély és a szlovákiai Dunaradvány (Radvaň nad Dunajom) közötti komp építése. Erről Janovics István, Neszmély polgármestere tájékoztatta az MTI-t.

Ha elkészül, negyven kilométernyi utat spórolhatnak meg az autósok Szlovákia felé.

A STRABAG építi a kompkikötőhöz vezető útcsatlakozást, a kikötő fogadóépületét, valamint a rámpákat. A part szlovák szakaszán kilenc, a magyar oldalon huszonnyolc parkolót hoznak létre. A komp naponta 172 autót képes áthajózni, gyalogosok és kerékpárosok is használhatják majd.

A fejlesztés költsége csaknem 1,8 milliárd forint, a beruházás 85 százalékát európai uniós forrásokból, 15 százalékát magyar és szlovák költségvetési forrásokból fedezik.

Magyar részről a projekt vezetője a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a komp beszerzéséért és üzemeltetéséért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. felelős, a szlovák oldalon megvalósuló fejlesztéseket az Ister-Granum EGTC végzi el.

A két ország kormánya 2014-ben állapodott meg a határátkelők számának növeléséről. A 677 kilométeres határszakaszon jelenleg harminchárom helyen lehet átkelni, a ciklus végéig hat új átkelő jön létre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!