Benyújtották a bíróságra az indítványaikat a Pest megyei szocialisták a tisztújító kongresszus és...
Ezt Kovács Barnabás, a Pest megyei MSZP új, de már kirúgott elnöke nyilatkozta.
Úgy tűnik, Simicskó személyesen vihetett védőoltást egy idősotthonba, az MSZP kiborult, hogy ebből...
Simicskó István és Sára Botond fotóssal, sajtóval kísérve vihette az oltóanyagot, a szocialisták kérdezik, hogy melyik párt vihet még így ki oltásokat.
Az ellenzék a kínai vakcinának vizsgálat nélkül utat nyitó rendelet visszavonását követeli
Szerintük lehet gyorsítani a protokollon, de nem lehet teljesen megkerülni azt.
A Jobbik szerint nem a vakcina, hanem Orbán Viktor iránt bizalmatlanok az emberek
Az MSZP EP-képviselője szerint a kormány megtéveszti a választókat azzal, hogy az oltások miatt Brüsszelre mutogat.
Az Alkotmánybírósághoz fordul az ellenzék a társadalombiztosítási-törvény miatt
Korózs Lajos szerint a nyáron hatályba lépett törvény az Alaptörvény több pontját is sérti.
Republikon: Október óta már 4 százalékot esett a Fidesz támogatottsága
A biztos pártválasztók és a teljes népesség körében is megelőzné az összesített ellenzék a kormánypártokat a Republikon Intézet decemberi pártpreferencia-adatai szerint.
Gyurcsány Ferenc: Ha lesz a DK-nak miniszterelnök-jelöltje, az Klára lesz
A Demokratikus Koalíció a 106 egyéni országgyűlési képviselői körzet többségében állít jelöltet az előválasztásra, jelentette be a párt elnöke. A volt kormányfő szerint Dobrev Klára még nem döntött...
Meghalt Vojnik Mária, a Gyurcsány-kormány egykori egészségügyi szakállamtitkára
Az orvos végzettségű szocialista politikus 69 éves volt.
Így reagáltak a magyar pártok és politikusok a Szájer-ügyre
„Szájer József botránya a Fidesz teljes erkölcsi csődje!” – írta a Momentum Mozgalom. Az MSZP szerint Borkai Zsolt, Kaleta Gábor és Szájer József a Fidesz családpolitikája.
Figyelmeztették a Közszolgálati Közalapítvány MSZP-s kurátorát, aki a köztévé kiszivárgott...
Kránitz László a pártja társelnökével, Kunhalmi Ágnessel közösen aláírt levélben kérdezett volna a Közszolgálati Testülettől.
Kövess minket Facebookon is!