Meghalt Orosz Sándor, az MSZP volt országgyűlési képviselője

2021. július 14. – 17:08

Másolás

Vágólapra másolva

65 éves korában meghalt Orosz Sándor, az MSZP egykori politikusa, volt országgyűlési képviselője – írja a 24.hu.

Orosz Sándor 1956. május 12-én született Hajdúböszörményben, általános és középiskolai tanulmányait Budapesten végezte. 1974-ben érettségizett a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd egy évig Moszkvában az Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (IMO) tanult, majd Budapesten elvégezte a jogi egyetemet. Az ügyvédi szakvizsga után mezőgazdasággal foglalkozó szervezetek, cégek jogásza volt.

Már fiatalon is politizált, 1978-ban lépett be a MSZMP-be, majd 1989 októberében átlépett az MSZP-be. 1992 májusától 1994 októberéig az MSZP Országos Elnökségének a tagja és agrár ügyvivője.

Már fiatalon is politizált, 1978-ban lépett be a MSZMP-be, majd 1989 októberében átlépett az MSZP-be. Az 1994-es parlamenti választásokon szerzett mandátumot Budapest 3. számú választókerületében. 2010-ig négy cikluson át volt az MSZP országgyűlési képviselője, a mezőgazdasági bizottság elnöke, valamint a környezetvédelmi bizottság alelnöke is volt.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.