Nem tetszik a többi pártnak, hogy a DK csak úgy lesöpörné az asztalról az előválasztást
A Jobbik szerint nem lehet erről egyedül, a szövetségesek nélkül dönteni, az MSZP pedig elutasítja az egypártrendszert az ellenzéki oldalon is. A DK vezető szerepre tör, és nagyobb döntési jogot...
Komjáthi Imre is elindul az MSZP társelnöki pozíciójáért
Kunhalmi Ágnes már korábban bejelentkezett társelnöknek.
Állítja: megverték, megerőszakolták, égő szalmabálához kötözték, most hiába várja a traktorokat –...
Az országos gazdatüntetés főszervezője volt MSZP-s és DK-s is, dolgozott Tóth Csabának, állítólag még Rózsa-Flores Eduardo kutyájára is vigyázott, meredek állításainak többségét azonban sosem tudta...
Újra elindul az MSZP társelnöki pozíciójáért Kunhalmi Ágnes
A politikus szerint az ellenzéki pártoknak együtt kell indulniuk az EP-választásokon.
Rezsiemelésből Vodafone-vásárlás – reagáltak az ellenzéki pártok az új állami beruházás tervére
Az ellenzéki pártok mind azt kifogásolják, hogy ilyen rossz gazdasági helyzetben miért van szükség ekkora beruházásra.
A választás óta elkezdte érdekelni a közmédiát az ellenzék, de most már ők nem kérnek belőle
Korábban az ellenzéki képviselők megállás nélkül arra panaszkodtak, hogy nem mehetnek be a közmédiába. Április óta viszont már a kormánymédia listázza naponta, hogy épp melyiküket hívták be a...
Az ügyvédi kamara, az MSZP és a Jobbik is arra kéri Novákot, ne írja alá a katatörvényt
A DK, a Jobbik és a Mi Hazánk kész az Alkotmánybíróságon megtámadni a törvényt.
Az MSZP Puch László után: hogyan építették a szocialisták a hátországukat az elmúlt négy évben?
Miközben a kormányoldal éppen a képviselőcsoportok állami forrásainak csökkentésén dolgozik, alig tudunk valamit arról, mire fordították a frakciók ezeket a pénzeket eddig. Az MSZP például az elmúlt...
Átadták a Horn Gyuláról elnevezett sétányt Angyalföldön
Az egykori miniszterelnök 90 évvel ezelőtt született ezen a napon.
Kimondta az Alkotmánybíróság: A Balaton partjának 30 méteres sávjában nem lehet építkezni
Az MSZP kért utólagos normakontrollt a testülettől. Alaptörvény-ellenesek a Balaton-törvény jogi kiskapui.
Kövess minket Facebookon is!