Fürdősapkát húzna a strandbelépő fejére az MSZP

2023. április 18. – 11:58

Másolás

Vágólapra másolva

Nem száll le az ársapka-vonatról az MSZP, miután a húsvéti hétvége előtt páros lábbal rúgták rá az ajtót a magyar politikai közéletre azzal, hogy márpedig itt lenne az ideje féket vetni az elszabadult rizsáraknak is, pár nappal később újabb eget-földet rengető ötlettel álltak elő:

a strand is drága, ársapkát rája!

Nem én kezdtem a szóvicceket, Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója keddi „Ezért kell kiterjeszteni az ársapkát a strandbelépőkre!” című online sajtótájékoztatóján büntette az olcsó pancsolásra vágyó tömegeket azzal a szellemes meglátással, hogy

az ársapkákat akár fürdősapkának is lehet nevezni.

Nos, valóban, de akkor már tovább is mehetünk, tessék minden egyes termékre saját sapkát adni!

Hol van a pityókalap? A tejfedő? A tojásisak? A cukorkalap? A kenyérkötő? A liszturbán? A kucsmolaj? A csirkatyek? A rizskipa?

Van még hova fejleszteni a magyar gazdaságpolitikai szaknyelvet, addig is amíg a erre a rettenetesen fontos (legalább annyira, mint az olcsó strand) feladatra nem csap le senki, álljon itt az MSZP, a nyitott kapuk, az együttműködő kormány, a meg nem születő rendelet, és a határozott lépés ígéretének esete:

  • az MSZP megállapítja a tényt, miszerint a magyar családok számára lassan kifizethetetlen az üdülés.
  • Rájön az okra: az irreálisan magas strandbelépők.
  • Rájön a megoldásra is: ársapkát – pardon, fürdősapkát – a strandbelépőkre!
  • Felveteti az ötletet a magyar családok támogatását nagyon komolyan vevő kormánynak.
  • A kormány azt válaszolja: Nyitott kapukat döngetnek.
  • Aztán nem történik semmi.
  • MSZP: Lécci. Mert ha nem,
  • kezdeményezzük az ártörvény módosítását, valamint határozati javaslatot nyújtunk be az önkormányzatok kompenzálásával kapcsolatban.
  • Összefoglalva: ársapkák kellenek, fürdősapkák is, naná, és amúgy meg ne legyenek se kapuk, se drótkerítések a szép magyar vizek körül.

És akkor most a megálmodott ötszáz forintos strandjegyeken lebegve ússzunk vissza pár békés percre a boldog szocializmusba, és ha már ott vagyunk, idézzük fel lelki szemeink előtt a nem ötszáz forintos gombóc fagyikat is:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!