Az Alkotmánybíróságon múlik, hogy lesz-e népszavazás a győri akkumulátorgyárról

2023. május 17. – 14:53

Másolás

Vágólapra másolva

Bár a helyi választási bizottság márciusban elutasította a Győrben tervezett akkumulátorgyár ügyében kezdeményezett MSZP-s népszavazási kezdeményezést, a Győri Törvényszék később hitelesítette az egyik kérdést.

Az MSZP szerdai háttérbeszélgetésén a Magyar Hang beszámolója szerint Tóth Bertalan, a párt frakcióvezetője arról beszélt, az önkormányzati tulajdonú Győr Nemzetközi Ipari Park Kft. a határidő lejárta előtt egy nappal, múlt pénteken alkotmányjogi panaszt nyújtott be a törvényszéki döntéssel szemben, ezért jelenleg az Alkotmánybíróságon múlik, hogy szavazhatnak-e a győriek a város mellé tervezett akkumulátorgyárról, vagy sem.

A Magyar Hang kérdésére az LMP országgyűlési képviselője, Kanász-Nagy Máté azt mondta, hogy várják az Alkotmánybíróság pozitív döntését, és segíteni a fogják az aláírásgyűjtést, ha átmegy a népszavazási kezdeményezés Győrben. A momentumos Bedő Dávid szintén úgy reagált, hogy a pártjára lehet számítani minden hasonló helyi kezdeményezésben.

A beszélgetésen Tóth Bertalan azt is mondta, hogy az MSZP szerdán határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a Magyarországra tervezett akkumulátorgyárak létesítésének feltételeiről.

A javaslatban előírnák, hogy a beépítésre szánt területektől minimum 12 kilométerre lehessen akkumulátorgyárat építeni, illetve bővíteni. Csakhogy – mint a közlemény felfedi – hazánkban nincs ilyen terület, csupán azért vetik fel ezt az ötletet, mert a Fidesz korábban ezzel a rendelkezéssel lehetetlenítette el a szélerőművek telepítését az országban.

A közleményben azt írják, az akkumulátorgyár-építés további feltételeként szabnák meg, hogy a helyben lakók érvényes helyi népszavazáson támogassák a beruházást, illetve további feltétel volna, hogy az építő és az üzemeltető maradéktalanul tartsa be a munkaügyi és környezetvédelmi előírásokat, valamint annak helyét úgy jelöljék ki, hogy ne érintsen 25 aranykoronánál magasabb minőségű mezőgazdasági földterületet.

Komjáthi Imre a háttérbeszélgetésen a kapitalizmus egyik legdurvább megjelenési formájának nevezte, hogy az akkumulátorgyárakat a cégek nem anyaországukba, a sivatag közepére telepítik, hanem más országokba, amelynek felélik erőforrásait, miközben annak nem sok haszna származik ebből. Mint az MSZP társelnöke elmondta, néhány hete Pollreisz Balázzsal ellátogattak a Győrszentivántól három kilométerre található területre, az üzem tervezett helyszínére, amely egy búzamező közepén található.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!