Meghalt Zatykó János, az MSZP volt országgyűlési képviselője, Komárom korábbi polgármestere

2023. május 10. – 12:09

Másolás

Vágólapra másolva

Május 9-én meghalt Zatykó János, „aki a pályafutását agrárszakemberként kezdte, majd a rendszerváltoztatás után – szakmai életútját követően – aktív politikai szerepet vállalt” – olvasható az MSZP oldalán. Az 1994-es országgyűlési választáson a Magyar Szocialista Párt jelöltjeként szerzett mandátumot Komárom-Esztergom megye 4. számú választókerületében, majd az 1998-as, a 2002-es és a 2006-os országgyűlési választáson ismét parlamenti mandátumot szerzett. Az Országgyűlésben a mezőgazdasági bizottság tagja volt.

Forrás: Dr Konczer Erik / Facebook
Forrás: Dr Konczer Erik / Facebook

Zatykó János 1996-ban lépett be a Szocialista Pártba. 1999-ben megválasztották Komárom polgármesterévé. Ezt a tisztséget több cikluson át sikerült megőriznie, a 2002-es és a 2006-os önkormányzati választáson is elnyerte a címet.

Felesége 1972-től Szabados Ágnes agrármérnök. Két gyermekük született.

„Zatykó János halálával nemcsak Komárom volt polgármesterét, hanem a rendszerváltás utáni országgyűlések egyik agrárszakemberét is elvesztettük” – olvasható az MSZP honlapján.

Komárom önkormányzata és a Solum Zrt. is saját halottjának tekinti Zatykó Jánost.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!