Migráció

RSS

Több mint ezerkétszázan érkeztek Olaszországba hajókon és csónakokon Afrikából

Beindult a jó idővel együtt a migráció is, és egyelőre többen jönnek, mint tavaly ilyenkor.

Joe Biden megemelte az Amerikába befogadható menekültek számát

Április közepén Biden sürgősségi elnöki rendeletben döntött arról, hogy nem változtat az elődje, Donald Trump által megállapított 15 000 fős felső korláton, ám ezt pártja kifogásolta.

Vádat emelnek Salvini ellen, mert 2019-ben megakadályozta hogy kikössön egy bevándorlókkal teli hajó

Amennyiben bűnösnek találják, az olasz politikus 15 év börtönt is kaphat.

Eltűntek a menekültek a vámosszabadi táborból, már csak egy család él ott

Tavaly tavasszal az állam megszüntette a tranzitzónákat, ekkor 300 menedékkérőt vittek a vámosszabadi táborba. Közülük már senki nincs ott. Azóta a belgrádi követségen kell kérelmezni a belépést,...

Budai Gyula: A TASZ-t oltsák utoljára

A Fidesz országgyűlési képviselője Kocsis Máté bejegyzéséhez szólt hozzá.

A kormány újabb fél évre meghosszabbítja a migrációs válsághelyzetet

Ahogy 2016 óta rendszeresen teszik.

Egyenesen a győri Audi-gyárba csempészett egy kamion három afgánt

A gyár egyik csarnokában bújtak elő a külföldről érkezett kamionból, előállították őket.

Több szolidaritást vár az EP a tagállamoktól a migrációs helyzet miatt

A magyar kormány szerint Európát bevándorlókontinenssé akarják tenni. Hidvéghi úgy látja: a DK és a Momentum még a kerítést is lebontaná.

Öt éve nem érkezett ennyi migráns a Csongrád megyei határhoz

Kedden 68 alkalommal tartóztattak föl a rendőrök és katonák egyedül vagy csoportban érkező határsértőket.

Az Európai Bizottság a jövő héten migrációs cselekvési tervet terjeszt elő

A terv a menekültek befogadását és integrációját érinti majd.

Kövess minket Facebookon is!