Továbbra is százával szabadulnak a külföldi embercsempészek a magyar börtönökből

2023. augusztus 21. – 08:39

Továbbra is százával szabadulnak a külföldi embercsempészek a magyar börtönökből
Rendőrségi zárás egy lőfegyverrel és kézigránáttal, felfegyverzett embercsempész miatt. Fotó: Krizsán Csaba / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Augusztus elejéig már 1385 külföldi embercsempészt engedtek ki a magyar börtönökből. Közülük mostanáig hat embert fogtak el, mert megszegték a reintegrációs őrizet szabályait – írta a 24.hu. A lap a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságától (BVOP) kért és kapott adatokat.

A kormány korábban kiterjesztette a reintegrációs őrizetet, és első körben 808 külföldi állampolgárságú, jogerősen elítélt embercsempészt utasított ki. Azóta eltelt bő két hónap, és újabb több száz külföldi embercsempész távozhatott a rács mögül, így jött ki a friss adat.

Korábban a Telex is írt arról, hogy az embercsempészek szabadon engedése nem tetszik az Európai Uniónak, illetve hangsúlyozottan nem tetszik a szomszédos Ausztriának.

Miről is van szó? A reintegrációs őrizet szabályai szerint a magyar börtönök zsúfoltak, így aki egyéb, súlyosabb bűncselekményt nem követett el, és megígéri, hogy 72 órán belül elhagyja az országot, távozhat. Ha a rendőrség azonban azt észleli, hogy az elítélt nem hagyta el 72 órán belül Magyarország területét, vagy a magatartási szabályt megszegve a reintegrációs őrizet időtartama alatt Magyarország területére visszatért, úgy

„az elítéltet elfogja, és az elfogás helyéhez legközelebb eső büntetés-végrehajtási intézetbe állítja elő”.

Ebben az esetben az elítéltnek a hátralévő szabadságvesztését is le kell töltenie. A BVOP most azt írta a lapnak: a reintegrációs őrizet szabályainak megszegéséért hat embert kísértek vissza bv. intézetbe. Közülük

  • hárman 72 órán belül nem hagyták el Magyarország területét, majd utána bűncselekmény elkövetése közben érték őket tetten;
  • egy személy 72 órán belül követett el bűncselekményt, amiért előállították;
  • két főről – egy török és egy grúz állampolgárról –, akiket határforgalom-ellenőrzés, illetve igazoltatás során vontak intézkedés alá, így derült ki, hogy ők is maradtak.

Az embercsempészek szabadon bocsátását a kormány korábban azzal magyarázta, hogy ellátásuk éves szinten több milliárd forintos költségekkel terheli a büntetés-végrehajtási szervezetet.

Akkor érvként hangzott el, hogy

Brüsszel nem járul hozzá a határvédelem költségeihez, viszont megbünteti hazánkat, ha túlzsúfoltak a börtönök.

A BVOP szerint augusztus 4-én 18 142 férőhellyel rendelkeztek a magyar börtönök, ahol 18 282 embert tartanak fogva.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!