A magyar kormány és a Fidesz teljes erőből nyomja a migránsgettózást. A részleteket megnézve elsőre akár meglepő lehet, mi a bajuk azzal az uniós javaslattal, amely épp arról szól, hogy a határon, gyorsítva intézzék el a jó eséllyel alaptalan menedékkérelmeket. A javaslat részben a magyar kormány uniós jogot sértő trükközése miatt valóban komoly kihívást jelentene, az emlegetését ugyanakkor arra is kihasználják, hogy százas helyett tízezres nagyságrendről beszéljenek a szolidaritási mechanizmusnál. Az is látszik, hogyan tematizálná a Fidesz a közelgő európai parlamenti választás magyar kampányát.
Migránsgettó – hetek óta ez ömlik a kormányzati-kormányközeli kommunikációs csatornákon. Ha megnézzük a Magyar Távirati Iroda archívumát, 1988-tól 2023. június 30-ig egyetlenegy találatot sem kapunk erre a szóra. Az elmúlt közel egy hónapban viszont több mint harmincszor szerepelt az MTI híreiben a kifejezés.
Migránsgettózott Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Deutsch Tamás EP-képviselő, Bakondi György belbiztonsági főtanácsadó és több alkalommal maga Orbán Viktor. Az egész az EU-csúcsról bejelentkező miniszterelnök rádiónyilatkozatában indult útjára, június 30-án.
Mit állít a kormány, a Fidesz és a holdudvara?
Az új szlogen jól megfér a korábban már bevett kvótázással. Az ezekből felépített üzenetek nagyjából így állnak össze:
- a jogszabálytervezet a „kötelező kvótáról” szól, és az is a része, hogy évente legalább 10 ezer menekültkérelmet kellene Magyarországnak elbírálnia;
- a kevésbé visszafogottabb változat szerint, amit például Bakondi György sütött el, a „kvótarendszer” alapján Magyarországnak 10–30 ezer „illegális bevándorlót” kellene befogadnia és „migránsgettóban” elhelyeznie;
- így nálunk lenne az EU legnagyobb „migránsgettója”;
- sőt, Orbán Viktor már arról is beszélt, hogy Magyarországnak „több tízezer férőhelyet kell biztosítania migránsok befogadására”;
- a migráció kezelésére a kormányfő szerint európai léptékben is megvalósítható lenne a Magyarországon bevezetett, „külső hotspotokon” alapuló rendszer, azaz a kérelmeket nem az EU-n belül, hanem kívül kellene benyújtani, és csak az léphet be, akinek a kérelmét kedvezően bírálták el;
- Ifj. Lomnici Zoltán, a kormányt mindenben támogató Civil Összefogás Fórum szóvivője még a július eleji francia zavargások miatt előállt helyzetet is bele tudta keverni a gettózásba: egymás mellett emlegette a nyugati nagyvárosokban amúgy hosszú évtizedek alatt kialakult „migránsnegyedeket” és „egy uniós elosztási mechanizmust”, amikor azt fejtegette, „milyen gazdasági, jogi és egészségügyi kockázattal jár az ún. migránsgettók kialakulása”.
Ezeket ismételgetik különféle kombinációkban, itt-ott kihagyott elemekkel vagy extra tupírozással miniszterek, fideszes politikusok, a miniszterelnök és a kormánypárti elemzők minden lehetséges csatornán.
A kormánypárti politikusok és megmondóemberek arra azért ügyelni szoktak, hogy a „kvótákat” és a „gettókat” csak egymás mellé tegyék. Időnként azonban ezt sem sikerül tartani, és van, ahol már egyenesen tízezer ember „befogadásáról” beszélnek.
A kommunikációs fogás azt sugallja, hogy tízezer (vagy akár több tízezer) embert akarnak áthelyezni Magyarországra, valójában azonban két külön dolog összecsúsztatásáról van szó.
Mi ez a „kvóta”?
A kormány által lekvótázott szolidaritási mechanizmussal már egy korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk. Az Európai Bizottság javaslatáról nem „Brüsszel” döntött, hanem Brüsszeltől Zágrábig az uniós kormányok együtt fogadtak el egy közös tárgyalási álláspontot két jogszabályról. Az egyik a menekültügy és a migráció kezeléséről, a másik a menekültügyi eljárásokról szól.
Ezekről még nem született végleges döntés, hanem csak a tagállamok „általános megközelítése”, amely alapján majd az Európai Parlamenttel kialkudhatják a szövegek végleges formáját. Ezekből akkor lesz végleges uniós jogszabály, ha az EP és a tagállami Tanács is áldását adja rá, de addig még több ponton módosulhatnak.
A júniusi általános megközelítéshez szükséges próbaszavazáson a magyarok és a lengyelek azt jelezték, hogy nem támogatnák ezt a javaslatot, négy másik ország (Bulgária, Szlovákia, Málta, Litvánia) pedig tartózkodna.
Ebben a közös tárgyalási álláspontban nem a menedékkérők áthelyezését, hanem a szolidaritást tennék kötelezővé.
A szolidaritási mechanizmus azt jelenti, hogy alapesetben évente 30 ezer menedékkérőt osztanának szét a leterhelt tagállamokból (például Olaszországból, ahol az Orbán Viktor egyik fő szövetségeseként számontartott Giorgia Meloni a miniszterelnök). A szolidaritás lényege az lenne, hogy tehermentesítsék a menekültek célországait. Részben szétosztanák a menedékkérőket, amelyik ország azonban nem akarja őket fogadni, ezt kiválthatja pénzzel vagy a segítségre szoruló ország kérésére más módon, például műszaki berendezésekkel. A pénzbeli kiváltásnál az adott országra jutó menedékkérők után fejenként 20 ezer eurót, azaz kb. 7,5 millió forintot kellene fizetni.
A kormány értelmezésében mindez nem az uniós országok együttműködését, egymás iránti szolidaritását jelenti. A magyar a hamarabb ébredő lengyel vezetés érvelését vette át, amely már a tanácsi alku előtt napokkal kötelező áthelyezésről vagy büntetésről beszélt.
Hány menedékkérő ügyének elbírálását kellene átvennie Magyarországnak?
A tanácsi álláspont 44k. cikke alapján a tagállamok részesedését felerészben a bruttó nemzeti össztermék (GDP), felerészben a lakosság aránya alapján határoznák meg. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat szerint az EU-ban 2023 elején összesen közel 450 millióan, míg Magyarországon kis híján 9,6 millióan éltek. Az uniós GDP-nél a majdnem 4130 milliárd euróból 45,6-ot hozott a hazai gazdaság 2023 első negyedévében. A két mutató százalékos arányának átlagából 1,62 százalékot kapunk.
Ez alapján tehát az EU-ban elosztani tervezett 30 ezer menedékkérőből még 500 sem jutna Magyarországra.
Ha tehát ebből uniós jogszabály lesz, alapesetben mindössze néhány száz ember menekültügyi eljárását kellene átvenni, és befogadni azokat, akiknek a kérelmét megalapozottnak találják a magyar hatóságok. A másik lehetőség, hogy mindezt részben vagy egészben pénzzel, esetleg (ha a leterhelt tagállam kért ilyet) más módon váltják ki.
Összekutyultak két külön dolgot
Nincs az a számmágia, ami a százakból tízezreket hozna ki. A trükk az, hogy a kormányzati-fideszes kommunikáció ilyenkor egyszerűen átmenet nélkül átvált egy másik dologra, és egy jóval nagyobb számot tesz a „kvóták” mellé.
Ez az úgynevezett határeljárási kapacitás, amelyet egy új eljáráshoz vezetnének be a tagállami miniszterek.
Ahogy azt korábbi összefoglaló cikkünkben is leírtuk, a menedékkérelmeket gyakorlatilag kétféleképpen bírálnák el: az eddigi normál eljárás mellé bevezetnék a határeljárást. Utóbbi tulajdonképpen egy új szűrő. A „határon folytatott menekültügyi és kiutasítási eljárás” azokra vonatkozna, akiket például a zöldhatár átlépésénél kapnak el vagy a tengerből mentenek ki.
A tanácsi álláspont szerint ennél az eljárásnál a menedékkérőknek a kérelmek elbírálásáig alapesetben a külső határon vagy annak közelében, tranzitzónákban, vagy a tagállamokon belüli egyéb kijelölt helyszíneken kellene maradniuk.
Ez a határeljárás és a korábban említett szolidaritási mechanizmus két külön dolog. Külön-külön is fejtik ki őket: a szolidaritási mechanizmust a menekültügy és a migráció kezeléséről szóló általános megközelítés, a határeljárást a nemzetközi védelemre vonatkozó közös eljárásról kialakított álláspont tartalmazza. Mindössze annyi köztük a közvetlen kapcsolat, hogy ha valaki a szolidaritási mechanizmusban nem váltja ki máshogy menedékkérők átvételét, náluk is alkalmazhatja a „rendes” menekültügyi eljárás mellett a határeljárást, ha ehhez adottak a feltételek (például az illetőt a tengerből mentették ki).
Határon lefolytatott eljárás, tranzitzóna – átveszik a magyar módszert?
Magyarországon az elmúlt években az ország és az EU déli határához érkezett menekültek először a tranzitzónában várakozhattak, amíg menedékkérelmüket a magyar hatóságok elbírálták. Vajon akkor miért nem hirdeti inkább azt a magyar kormány, hogy lám, az EU belátta, igazuk volt, és átvette a korábbi magyar rendszert?
Azért, mert több lényeges különbség is van a most tervezett uniós határeljárás és a „magyar módszer” között. A hazai rendszert ugyanis mintha arra optimalizálták volna, hogy minél kevesebb menedékkérelmet kelljen elbírálni. Ezt több eszköz tette lehetővé. Korábban fokozatosan csökkentették, hogy hányan léphetnek be a tranzitzónába, 2020-ban pedig teljesen lezárták azt. Belépés után még egy hosszas, akár többéves eljárás következett.
Mindezt olyan jogi kombinációval sikerült elérni, amely uniós jogot sértett. Az ezután kialakított, már első ránézésre sem EU-konformnak tűnő rendszerben előbb Magyarország belgrádi vagy kijevi nagykövetségén kellett belépési engedélyt kérni, de ilyet alig ítéltek meg. Ezt a szabályozást pár hete szintén jogellenesnek találta az EU bírósága.
A határeljárás alatt nem lehetne bejönni
A tervezett új határeljárásnál a tagállamok célja kifejezetten az, hogy közben ne lehessen belépni az adott ország területére. A közös megközelítés szerint a kérelmezőknek „főszabály szerint a külső határon vagy annak közelében, a tranzitzónákban vagy a tagállamokon belüli egyéb kijelölt helyszíneken” kell maradniuk. A határeljárást elvégezhetik menekültügyi őrizet nélkül is, de a tagállamok kifejezetten használhatnák ezt az eszközt bizonyos megkötésekkel, például kiskorúaknál „kizárólag rendkívüli körülmények fennállása esetén”.
A tagállamok a közösen – de a magyarok, lengyelek nélkül – elfogadott álláspontjuk szerint a határeljárás előtt még külön is szűrnének „a külső határon végzett személyazonosítás, biztonsági és egészségügyi” vizsgálatokkal. A magyar tranzitzónás, majd belépési kérelmes rendszerrel szemben a határeljárás már nem arra menne rá, hogy minél jobban elhúzza az időt és minél több akadályt gördítsen a kérelmek elé. Épp ellenkezőleg: az eljárással gyorsabban, legalább 12 – bizonyos esetekben 16 – hét alatt végezni kellene, de azokra vonatkozna, akiknek a kérelmét jó eséllyel visszautasítják.
Ha egy tagállam kifut a 12 hétből, akkor alapesetben be kell engednie a területére a kérelmezőt, de a tanácsi álláspont felsorol kivételeket. A határidő betartása nyilvánvalóan nehezebb lehet ott, ahol leépítették a menekültügyi rendszert.
A lesorosozott civilek épp túlzott szigorra panaszkodnak
A határeljárásokat több kritika is érte, de pont olyan civil szervezetektől, amelyeket a kormány, a Fidesz és holdudvara rendszeresen támad. Például az Origo korábban Soros György „álciviljei” közé sorolta az Oxfamot, amelynek szakértője, Stephanie Pope szerint a határeljárások nem oldják meg az uniós migrációs rendszer krónikus hiányosságait. „Ehelyett
az EU vágyát jelzik, hogy elbarikádozzák Európát a menedékkérőktől.”
Catherine Woollard, a közel 120 szervezetből álló ECRE (Menekültek és Száműzöttek Európai Tanácsa) igazgatója többek között arra panaszkodott, hogy a határeljárások kiterjedtebb használatával többen köthetnek ki „büntetőközpontokban” az EU külső határán.
Az EUobserver májusi cikke szerint a kritikusok attól tartanak, hogy a határeljárások „a görög szigeteken látott gettószerű táborok megismétlődéséhez” vezethetnek. (A magyar kormánysajtón kívül nagyjából ez az egyetlen eset, hogy a gettó szót használták a javaslatokkal kapcsolatban.)
A júniusi tanácsi ülés után Nancy Faeser német belügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy a gyermekek jogaira figyelemmel kell lenni. A német tárca közleménye szerint az ő kezdeményezésükre vették ki a kísérő nélküli kisgyermekeket a határeljárások alól, de ezt nem tudták kiterjeszteni az összes gyermekre és fiatalra, hiába állt több másik tagállam is mögöttük. A nagyobbik német kormánypárt, a szocialisták parlamenti képviselői közül kéttucatnyian elutasították a határeljárások széles körű használatát, mert azok „őrizetszerű állapotokat” jelentenének, de a háromtagú koalícióból a zöldek a leghangosabb ellenzők, írja a Deutsche Welle.
Több másik tagállam belügyminisztere elégedettnek tűnt a határeljárásokkal. Gerhard Karner a jobbközép Osztrák Néppártból nagyon fontos lépésnek nevezte, hogy azok kérelmeit, akiknek „gyakorlatilag semmi esélyük” a menekültstátuszra, gyorsan elbírálják a határon.
Miért határoztak meg határeljárási kapacitást?
Részben épp a gettószerű állapotok elkerülésében segítene, hogy a tagállamoknak egy minimális határeljárási kapacitást is előírnának. Így megszabnák, hogy mennyi – valószínűleg elutasított – kérelmet tudjanak a gyorsított eljárással feldolgozni, és addig a kérelmezőket ellátni. A korábbi, menekülteket ideiglenesen elszállásoló „hotspotok” egy része – például azok, amelyek görög szigeteken voltak – hamar többszörösen túlzsúfolttá vált.
Ez válasz lehetne a menekültügyi eljárásokat az EU-ban eredetileg szabályozó „dublini rendszer” csődjére is. A mostani uniós szabályozás szerint alapesetben az a tagállam felel a menedékkérőkért, ahol először átléptek a külső uniós határon, még akkor is, ha az illető már továbbment egy másik uniós országba. Ilyenkor egy időn belül vissza lehetett küldeni őket abba az államba, amelyben először beléptek az EU területére, de a „dublini transzferek” bedőltek a 2015-ös tömeges menekülthullámban. Ezeket már maguk a küldő országok sem erőltették, mert a fogadó országokban – élükön Görögországgal – nem is volt megfelelő kapacitás arra, hogy ellássák az érkezőket.
2015-ben Magyarország is ideiglenesen felfüggesztette a lehetőséget, hogy ide küldhessenek vissza „dublini transzfereket”. A kormány abban az évben neki is állt bezárni a korábban működő táborokat, így 2022-re már alig maradt kapacitás.
A mostani rendszerben tehát gyakorlatilag előnyt jelentett, ha egy ország hagyta lerohadni vagy tudatosan lebontotta a menekültügyi rendszerét, és átengedte az érkezőket, hiszen onnantól a többieknek már nincs hová visszaküldeniük őket. Részben ezt akadályozhatná, hogy a tagállamoknak kötelező legyen a menedékkérők számával valamennyire arányos kapacitásokat fenntartani.
Pont azt számolják be, ami a szabálytalan magyar rendszerben kiugró volt
A menekültek befogadására szolgáló határeljárási kapacitás uniós szinten ugyanúgy 30 ezer fős lenne, mint a szolidaritási mechanizmus alapja, de az egyes országok részesedését ebből egészen más kulcs szerint határoznák meg. Ehhez a szabálytalan határátlépések összesítésén alapuló képletet alkalmaznák. A számításhoz figyelembe vennék, hogy az egyes tagországokban hány embert kellett kimenteni a tengerből és hány esetben tagadták meg a belépést a hatóságok az elmúlt három évben.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a tanácsi álláspont elfogadásakor arra panaszkodott, hogy így aránytalanul sok, majdnem 30 százaléknyi részesedés (tehát nagyjából tízezer menedékkérő) jutna Magyarországra, míg a többiekre általában 1–5 százalék közötti arány.
A kiugró magyar adat annak köszönhető, hogy a – nemrég uniós jogot sértőnek talált – magyar rendszerben mindenkit visszautasítottak, aki nem szerzett előre belépési engedélyt.
Ráadásul a beléptetés megtagadásáról, nem belépéstől eltiltott személyekről van szó. Így tehát ha valaki többször próbálkozott, többször is jelenhetett meg a statisztikában. Nem így lenne ez, ha a magyar hatóságok érdemben elbírálták volna a kérelmet, de erre a rendszer miatt módjuk sem volt a nagykövetségi engedély nélkül.
Lenne rá pénz, de a meglévővel gondban vagyunk, az újat vétóznánk
Idetartozik, hogy a megfelelő kapacitás kiépítéséhez igénybe lehetne venni a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapot, de ebből a magyar kormány épp nem kap kifizetéseket. Jelenleg két akadály is elzárja ezt a pénzeszközt egy nagyobb rendszer részeként (amelyről bővebben itt írtunk). A nagyobbikkal, az igazságügyi reformmal láthatóan igyekszik a hazai vezetés, mert ez a migrációs alap mellett szinte minden 2021-től újonnan elérhető felzárkóztatási forrást blokkol.
A kisebbik viszont kifejezetten ennél az alapnál fagyasztja be a kifizetéseket a „menedékjogot érintő súlyos kockázatok” miatt. A tavaly decemberi döntés óta, néhány hete az Európai Unió Bírósága is megállapította, hogy a magyar szabályozás uniós jogot sért. A kérdés, hogy ezúttal a magyar kormány képes-e EU-konform szabályokat bevezetni, mert a mostani rendszer is egy másik elbukott bírósági per miatt született, ekkor váltották a tranzitzónákat a nagykövetségi belépési kérelmek.
Közben pedig a júniusi tanácsi alku utal rá, hogy még a meglévőnél is több pénz állhat rendelkezésre ezen a területen. Különösen az olyan tagállamok számíthatnak további támogatásra, amelyeknél „esetleg szükség lehet a határokon rendelkezésre álló kapacitások növelésére, vagy amelyeknek a menekültügyi és befogadási rendszereik tekintetében és a határaikon sajátos nyomással vagy igényekkel kell szembenézniük”. A szöveg arra utal, hogy a többletet a hétéves uniós költségvetés kiegészítése adná, amit az Európai Bizottság javasolt: „a tagállamok felhasználhatják a vonatkozó programjaik alá tartozó allokációkat, beleértve a félidős felülvizsgálatot követően rendelkezésre bocsátandó összegeket is”. Csakhogy ezt a költségvetési emelést más okokból Orbán Viktor ellenzi (erről itt írtunk részletesen).
Az EP-választás körül végezhetnek, így kitűnő kampánytéma lehet
Összefoglalva
- a kormány által visszabontott menekültügyi rendszer miatt nullához közeli állapotból kellene felfejleszteni a kapacitásokat;
- ezt egy magas szintre kellene felhozni részben az uniós jogot sértő magyar rendszer sajátosságai miatt;
- a fejlesztésekhez lenne ugyan pénz, de épp az erre leginkább alkalmas alap előtt áll dupla akadály, amit a kormány még nem tudott kezelni; és
- a források növelésénél vétóval fenyeget a magyar miniszterelnök.
A végső jogszabályt a szolidaritási és a határeljárási mechanizmus esetében a tagállami Tanácsnak és az Európai Parlamentnek kellene kialkudnia, majd elfogadnia. Jövő májusig, az EP-választásig szeretnének végezni, mert utána egy nagyobb intézményi átalakulás kezdődik. Ez nem csak az időt húzná tovább, az addig el nem fogadott tervezeteket nem is feltétlenül viszik tovább: ahogy arról korábban írtunk, a mostani menekültügyi csomagnak is egy beragadt 2016-os javaslat alapján futottak neki újra az előző, 2019-es EP-választás után.
Szó szerint rendesnek nevezik azt az általában is használt jogalkotási eljárást, amit itt is használnak. A tagállamok minősített többséggel döntenek, azaz egy-két ország nem vétózhat, vagy legalább néhány nagyra, vagy sok kicsire lenne szükség egy blokkoló kisebbséghez. A bel- és igazságügynél több mint egy évtizede ez az alapértelmezett többség, azaz nem valamilyen „trükkel” kerülték ki, hogy egyetlen tagállam blokkolhasson. Épp a magyar kormány igyekezett a legutóbbi EU-csúcson egy nem döntéshozó uniós testületnek plusz jogosultságokat adni a migrációs csomag megakasztására – sikertelenül.
Orbán Viktor ennek ellenére kijelentette, hogy egyszerűen nem fogja végrehajtani a döntéseket, ennek „meg fogjuk találni a jogi és politikai módját”.
Magyarul a kormány a politikai vonalon megpróbálhat zsarolni valamilyen egyhangúságot követelő üggyel, ahol nehéz lenne megkerülni, például a hétéves uniós költségvetés felülvizsgálatával. Itt már el is kezdte felkészíteni magának a labdát, bár a kommunikáció egyelőre a befagyasztott támogatási kifizetésekről szól.
A jogi lehetőséget viszont épp menekültügyben kezdte élesíteni, ráadásul évekkel ezelőtt. Ez az alkotmányos mag vagy identitás, ami a nemzeti alkotmánybíróságok és az Európai Unió Bírósága közötti, több évtizedes vita arról, melyik magasabb rendű: a tagállamok alkotmánya (illetve a mögöttük álló „alkotmányos mag”) vagy az uniós jogszabályok. A magyar Alkotmánybíróság már 2016-ban hozott egy döntést a kormány „kvótás” kérdéseire, amitől ugyan Orbán Viktor a kalapját dobálta az égbe, de leginkább általánosságokat tartalmazott, a kormány pedig 2018-ban az alaptörvény hetedik módosításával igyekezett bebiztosítani magát.
Az uniós jog elsőbbségéről szóló vitában közben már nyakig benne vannak a lengyelek az igazságügyi reformjuk miatt. Épp néhány napja indult ellenük per egy – akár pénzbüntetéssel végződő – kötelezettségszegési eljárásban, így ezen az úton a magyar kormány is valószínűleg ugyanezt kockáztatná. A lassan haladó eljárás viszont még akkor is a felszínen tarthatja a vitát, ha a jogszabályt idővel esetleg már elfogadják, és a téma előretolása kiválóan tematizálhatja az EP-választás fideszes kampányát is – nem csoda, ha a párt és a kormány páros lábbal beleáll.