Áttörés az uniós menekültügyi reformban, a magyar és a lengyel kormány hiába ellenkezett

„Ma egy történelmi lépést tettünk”

– jelentette be Malmer Stenergard svéd migrációügyi miniszter, hogy a tagállamok megállapodtak két kulcsfontosságú menekültügyi javaslatról. A miniszterek az Európai Unió Tanácsában a menekültügyi és migrációkezelési rendszerről, valamint a menekültügyi eljárásokról szóló rendeletről egyezkedtek csütörtökön.

Hosszú volt a maraton utolsó száz métere

Egy maraton, amelyből „talán száz méter van hátra”

– így jellemezte Ylva Johansson belügyi biztos reggel, milyen közel volt a megállapodás, mégis estébe nyúlóan egyezkedtek.

A mostani szabályok alapesetben a külső határországokra hagyják a kötelezettséget, hogy első uniós országként regisztrálják és elbírálják az EU-n kívülről érkezők menedékkérelmeit. Ezeknek a tagállamoknak kell befogadniuk az arra jogosultnak ítélt embereket és visszaküldeniük az elutasítottakat, ha nincs valahol az EU-ban rokonuk vagy vízumuk, letelepedési engedélyük. Ha viszont a menedékkérők továbbmennek egy másik tagállamba, csak korlátozott ideig lehet őket visszaküldeni, utána már átszáll a felelősség.

A gyengén működő szabályozás nem csak a külső országokat terhelte le. A legtöbb menedékkérelmet rendszeresen olyan tagállamokban, például Németországban és Ausztriában adják be, amelyeknek nem sok külső határa van (és nem a svájciak vagy lichtensteiniek menekülnek oda).

A rendszer már a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetet is kikezdte. Több tagállam, köztük például Magyarország felé Ausztria belső határellenőrzéseket vezetett be. Erre fél évig lenne lehetőség nemzetbiztonsági okokból, de a szabályt kijátszva, bírósági ítélet ellenére ezt hathavonta folyamatosan meghosszabbítgatják. Ausztria a menedékkérők magas számára hivatkozva blokkolja Bulgária és Románia schengeni csatlakozását is.

A befogadás nem lenne kötelező, a segítség igen

Az Európai Bizottság 2020-as javaslata többek között azzal enyhítette volna a helyzetet, hogy vészhelyzetben helyezzék át az EU-n belül a menedékkérőket a legleterheltebb tagállamokból, de ezt akár ki is lehetne váltani a „kötelező szolidaritás” jegyében.

„Soha egyetlen tagállamot sem köteleznének arra, hogy áthelyezéseket hajtson végre”

– hangsúlyozta a Politico szerint egy szövegváltozat, amit a Tanács soros svéd elnöksége május végén köröztetett a tagállamok között. A „kötelező szolidaritás” a svéd elnökség javaslata szerint akár a visszaküldéseknél nyújtott segítséget, akár például pénzügyi kiváltást is jelenthetne. A Politico értesülései valahol 10 ezer és 22 ezer euró között ment a vita. A soros elnök Svédország migrációügyi minisztere, Malmer Stenergard az ülés előtti reggel közölte, hogy a javaslatukba 20 ezer euró került.

A déliek arról alkudoztak, hány menedékkérőt helyezhetnek át máshová. Mások arra szerettek volna több módszert, hogy az EU-n belüli „másodlagos mozgást” megakadályozzák, azaz abban az országban maradjanak a kérelmezők, ahol le kell folytatni a menekültügyi eljárást, ne induljanak a belső határ nélküli térséget kihasználva máshová. A célegyenesben a Politico szerint még abból is vita lett, nem szűkítették-e le túlságosan az egyszerűsített hazaküldési szabályokat. Az ülésre érkezve Nancy Faeser német belügyminiszter a gyerekek jogait hangsúlyozta.

A tagállamokat közben nem csak az sürgeti, hogy több migrációs mutató 2016 óta nem volt ilyen magas. Nagyjából egy év van hátra az Európai Parlament újraválasztásáig és utána egy nagy intézményi átrendeződésig. Amit nem fogadnak el addig, azt a váltás miatt egy ideig nem is fogják és akár végleg mehet a süllyesztőbe. A két jogszabály ráadásul egy nagyobb, általában egyben kezelt csomag része.

Politico: Az utolsó akadály Olaszország volt

A Politico csütörtök este arról írt, hogy gyakorlatilag már csak az olaszok akadályozzák a végső alkut. Ők a lap szerint azt szerették volna, hogy több EU-n kívüli országot minősítsenek biztonságosnak, így vissza lehessen oda küldeni a menedékkérőket. Velük együtt a Politico nagyjából tíz ellenzőről tudott. Arra viszont nem volt szükség, hogy mindenki egyetértsen: minősített többséggel kellett dönteni, azaz legalább néhány nagy lakosságú vagy a 27-ből 13 tagállam hozhatott volna össze egy blokkoló kisebbséget. A lap szerint az olaszokra is csak politikai okokból volt szükség, mert a leginkább érintett uniós ország nélkül – ahogy egy uniós diplomata fogalmazott – az egyezség „annyit sem ért volna, mint a papír, amire leírták”.

A javaslatot talán Lengyelország ellenezte a leghangosabban.

„Politikailag, pragmatikusan ez a mechanizmus elfogadhatatlan nekünk”

– nyilatkozta még a voksolás előtt Bartosz Grodecki államtitkár-helyettes a Guardian szerint.

A magyar kormány is elégedetlen volt. „Fontos lenne, hogy a felelősség és a szolidaritás egyensúlyban legyen a javaslatban, de szerintünk ezt most nem sikerült elérni” – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

„Brüsszel újra át akarja erőltetni a bevándorlók kvóták szerinti szétosztását az EU-ban. Az EU Belügyi Tanácsában ezt Magyarország nevében határozottan elutasítottam” – posztolta délután Facebookon. Mindezt órákkal azután, hogy a svéd elnökség még az összeget is megmondta, amellyel kiváltható az áthelyezés.

(Azt már talán hozzá sem érdemes tenni, hogy az eredeti brit hagyomány épp a tagállamokat képviselő uniós intézményeket kímélte meg a brüsszelezéstől.)

A magyar kormány a kvótaperben bukott érvet melegített újra

Rétvári Bence azt is megkérdőjelezte, hogy a tagállamok minősített többséggel dönthetnének. Az állam- és kormányfőkből álló, a hasonló neve ellenére külön intézményként működő Európai Tanács határozataiból igyekezett levezetni, hogy csak egyhangúlag, konszenzussal mehetne át a jogszabály. Csakhogy az a testület a miniszteri Tanáccsal szemben nem döntéshozó, és

a magyar kormány már a 2017-ben bukott „kvótaperben” is ilyen érveléssel sült fel. Ahogy még az Indexen írtunk róla, az uniós bírák kimondták, hogy „az Európai Tanács a Szerződésekben előírt szavazási szabályokat semmiképpen nem módosíthatja”.

A miniszter felhozott egy jóval az EU létrehozása előtti, több mint fél évszázados alkut és egy gyakorlatilag hosszú évek óta hatályát vesztett, egyedüli magyar vétót amúgy sem lehetővé tevő egyezséget, a luxembourgi és a ioanninai kompromisszumot is.

Ezen a politikai területen nem egyedi, hogy egy tagállam nemmel szavazzon, de ettől még természetesen arra is vonatkozni fog a szabály, ha elfogadják, szögezte le Ylva Johansson az ülés utáni sajtótájékoztatón. Figyelmeztetett, hogy az Európai Bizottságnak az uniós kvázialkotmány őreként be kell tartatnia a szabályokat.

A magyar és lengyel ellenállást firtató kérdésre Malmer Stenergard azzal válaszolt (a sajtótájékoztató közvetítésén 25:07-től), hogy az utolsó körben csak két ország volt a javaslat ellen, így „nagyon szilárd” minősített többség áll a szöveg mögött.

Ennél az alapesetben használt szavazási szabálynál a tagállamok legalább 55 százalékának kell igent mondania egy javaslatra úgy, hogy az uniós lakosság minimum 65 százalékát képviseljék, azaz a tartózkodás gyakorlatilag udvarias nemnek számít. Mivel itt még nem a végleges jogszabályról van szó, csak jelzésértékű próbaszavazásokat tartanak, hogy lássák, milyen szöveg menne át, így nem nyilvános, ki hogyan voksolt.

Frissítés: A Guardian és az Euronews is arról ír, hogy Magyarország és Lengyelország ellenszavazatot adott le. Málta, Bulgária és Szlovákia – előbbi lap szerint Litvániával, utóbbinál Lettországgal és Csehországgal – tartózkodott, míg a német külügyminiszter szerint csak az első három ország. Az ügyre rálátó uniós forrásból a Guardian változatát erősítették meg a Telexnek.

Gyorsítás, szolidaritás, elégséges kapacitás

A tanácsi sajtóközlemény azt ígéri, hogy a menekültügyi eljárások áramvonalasabbá válnának az alkuval, fél évet ad rájuk. Egységesítenék a menedékkérők jogait, de a visszaélések megakadályozására a kötelezettségeiket is, hogy végig együttműködjenek a hatóságokkal. A hazaküldéseket is egyszerűsítenék.

Bevezetnének valami hasonlót ahhoz is, amivel a magyar kormány próbálkozott a tranzitzónákkal, de sokkal kevésbé drasztikusan. Azokra vonatkozna, akiket például illegális határátlépésnél kapnak el, és kötelező lenne többek között a közveszélyes, hatóságokat félrevezető kérelmezőknél vagy azoknál, akiknek a hazájából érkezők csak ritkán (legfeljebb öt esetből egyszer) minősülnek menekültnek. Ők nem kapnának rá engedélyt, hogy belépjenek az adott ország területére.

A tagállamoknak megfelelő képességet kell fenntartaniuk, hogy fogadni tudják az érkezőket és feldolgozzák a menedékkérelmeiket.

A szolidaritási mechanizmus azokon az országokon segítene, amelyekbe a menedékkérők nagy többsége érkezik. Évente legalább 30 ezer embert kellene áthelyezni és a kiváltásuk 20 ezer euró lenne, de akár más módon, például határőrök átküldésével is le lehet tudni a kötelezettséget. A közlemény is külön megerősíti, hogy egyetlen tagállamot sem köteleznének áthelyezések végrehajtására.

A visszaélések megelőzésére több határidőt is meghosszabbítanának. A menedékkérőket például már három évig visszaküldhetnék, ha nem az értük felelős országban vannak.

Hét év után most jutottak el először idáig

A mostani döntés messze nem a történet vége. A Tanácsban csak egymással egyeztek meg a tagállamok, de a végső döntést az Európai Parlamenttel együtt kell meghozniuk, amelynek sok szempontból nagyon távoli az álláspontja.

„Nem félek” az egyezkedéstől az EP-vel, nem ez lenne az első eset, hogy távoli kezdőpontról kezdenek tárgyalni

– válaszolta az ezt firtató kérdésre Ylva Johansson.

Az viszont már önmagában nagy eredmény, hogy a tagállamok elfogadták a saját közös álláspontjukat. A mostani, 2020-ban bemutatott javaslat egy korábbi, 2016-os próbálkozásra épít, de azzal a tagállami Tanács még képtelen volt idáig eljutni. Az uniós jogszabályok általában egy-másfél év alatt mennek át.