Újabb álomhatárt értünk el: egymilliárd forint felett a Megafon facebookos reklámköltése
Ennek a felét idén költötték el, napi átlagban hatmillió forinttal megtolva a Fidesz kampányába illeszkedő üzeneteket.
Ukrajna mellé állni hazaárulás, írta egy hónapja a Pesti Srácok
Ukrajna egy nem létező ország, ahová csak keletről érkezhet némi normalitás – fejtette meg a világot Trombitás Kristóf.
Szijjártónak minden este jelentik a sajtósai, hogy hány új követője van Facebookon
A miniszter azt is elmesélte, hogy ki kérte meg személyesen, hogy menjen fel Facebookra.
Az ATV-s Kárász Róbert a Megafon fideszes kampányrendezvényén pózolt az orbánista influenszerekkel
Az ATV vezérigazgatója megkérte, hogy a jövőben tartózkodjon a hasonló megjelenésektől.
Szijjártó Péter: Én nem finoman megfenyegettem a nagyköveteket, hanem elég keményen elmondtam,...
A külügyminiszter szerint durva külföldi beavatkozások várhatók a választási kampányban.
A Megafon három pert is indított a Telex ellen, de mindegyiket megnyertük első fokon
A Facebookon kormánypárti üzeneteket közvetítő Megafon három cikkünk miatt is beperelt minket. A bíróság azonban harmadszorra is a javunkra döntött első fokon, és ismét kimondta, a közpénzekkel...
Újabb pert nyert a Telex a Megafon ellen
A kormánypárti üzeneteket a Facebookon közvetítő Megafon több pert is indított a Telex ellen, a Lájkbajnokság sorozatunk egyik cikkét is kifogásolták. A bíróság azonban első fokon újra a Telexnek...
A Megafon beperelt minket, de a Telexnek adott igazat a bíróság
Azt akarták, írjuk ki, nem közpénzből működnek. A bíróság szerint azonban megalapozottan juthattunk erre a következtetésre. Kiemelték azt is, hogy az általunk feltárt esetben a közpénz útja túl...
A Megafon beperelte a Telexet, hogy írjuk ki, nem közpénzből működnek
A kormányzati üzeneteket a közösségi médiában felerősítő Megafon három pert is indított a Telex ellen. Szerintük valótlanul írtuk, hogy közpénz is juthatott hozzájuk. Ők azt állítják:...
Kövess minket Facebookon is!