Újabb rekord: kétmilliárd forint felett a Megafon facebookos hirdetési számlája

2024. május 25. – 14:16

Másolás

Vágólapra másolva

A Megafon központ 2020 nyarán alakult, saját meghatározása szerint azért, hogy „profi Facebook-harcosokat képezzen ki”, akik aztán a közösségi médiában terjesztik a konzervatív eszmét, ellenállva a „liberális véleménydiktatúrának”. Ebből a gyakorlatban az lett, hogy rengeteg – és elég homályos eredetű – hirdetési pénzzel tolják meg a támogatott influenszereik facebookos posztjait, amelyek tartalmilag minden esetben 100 százalékosan egybevágnak a Fidesz-propaganda éppen aktuális mondanivalójával.

A Megafon hamar a magyar nyelvű Facebook első számú politikai-közéleti hirdetőjévé vált, a 2022-es választási kampány végén már egymilliárd forint fölött járt a teljes reklámköltésük. Ezt mostanra sikerült megduplázniuk – ráadásul úgy, hogy a választás után fél évre teljesen elzárták a hirdetési pénzcsapot, és utána is jó darabig csak aránylag ritkán dobtak be komolyabb összegeket hirdetésre. A költekezés idén februárban indult be újra a régi elánnal, az elmúlt három hónapban pedig már sikerült újabb 500 milliót elégetni a Facebookon.

A Megafon teljes hirdetési költsége most a Meta Ad Library adatai szerint 2 003 603 072 forint, ez nagyjából kétezer szponzorált posztra ment el.

Ez hirdetésenként átlagosan egymillió forintos költséget jelent. Hogy ezért cserébe hányszor jelentek meg ezek a jellemzően videós posztok a magyar facebookozók hírfolyamaiban, azt csak megbecsülni tudjuk, de abból kiindulva, hogy jelenleg 2-3 forint / megjelenés körüli árat számláz a Facebook az ilyen jellegű hirdetésekért, összesen mindenképpen sok százmillió, talán egymilliárd közeli megjelenésről beszélhetünk, kevesebb mint négy év alatt.

Ennyit költött a Megafon az egyes influenszerei posztjainak népszerűsítésére (egy-egy név többször is feltűnhet, mert többször előfordult, hogy új oldalt indítottak, a régit törölve vagy magára hagyva):

Deák Dániel254 176 067 Ft
Trombitás Kristóf237 085 141 Ft
Stefi Déri226 846 756 Ft
Bohár Dániel163 910 454 Ft
Rákay Philip139 873 333 Ft
Rákay Philip111 939 880 Ft
Apáti Bence104 878 881 Ft
Korondy Tamás101 737 019 Ft
Szarvas Szilveszter90 649 225 Ft
Bohár Dániel89 653 158 Ft
Ibolya Csenge88 069 960 Ft
Deák Dániel85 625 815 Ft
KonVerzió65 600 943 Ft
A kopasz oszt64 874 497 Ft
Kötter Tamás62 057 354 Ft
Bohár Dániel52 060 859 Ft
Bohár Dániel30 631 075 Ft
Megafon16 457 946 Ft
Abkarovits Joca9 425 950 Ft
Hortay Olivér4 735 382 Ft
Kovács István3 313 377 Ft

A kétmilliárd forinttal a magyar hirdetési toplistát toronymagasan vezeti a Megafon, a második Magyarország kormánya 679 millióval, majd a Fidesz központi oldala következik 617 millióval.

A Megafon azt állítja, egyetlen fillér közpénzt vagy állami forrást sem kapnak, a működésüket nagylelkű mecénások adományaiból finanszírozzák. Amikor egy oknyomozó cikkbenbemutattuk, hogy a szervezet környékén azért mégis csak felbukkanhatnak milliárdos nagyságrendű közpénzek, a Megafon három pert is indított ellenünk. A Telex mind a három pert megnyerte a bíróságon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!