49 év után bezárt Makó ikonikus ABC-je
Néhány hónap híján fél évszázadot volt nyitva a dél-alföldi város első modern kori boltja, ami a változó vásárlói szokásokkal talán még egy ideig tudott volna együtt élni, az energiaválsággal...
A bent alvókkal együtt gyújtott fel egy román férfi egy melléképületet Makón
Féltékeny volt az élettársára, ezért felgyújtotta a heverőjüket abban az épületben, amit ismerőseikkel közösen béreltek. Ketten voltak bent, időben ki tudtak menekülni.
Megnyílt a makói McDonald's, még Lázár Jánosnak is hálát adtak érte
Nem féltik a lakók a helyi vállalkozókat az újonnan épült makói McDonald'stól, aminek átadóján hálaadással és kormánypárti szlogenekkel keveredtek a tálcán felszolgált szószok.
A rendőrség cáfolta, hogy riasztották volna őket a Makói Gumiipari Szakszervezet filmvetítése miatt
A makói gumigyár és a dolgozók között régóta komoly feszültségek vannak, a szakszervezet korábban azt állította, a cégvezetés a rendőrséget is kihívta egy filmvetítésük miatt.
Szakszervezet: Kihívták a rendőrséget a makói gumigyár dolgozóira egy szakszervezeti filmvetítés...
Tovább gyűrűzik a konfliktus a Continental makói gyárának vezetősége és a szakszervezet között.
Lázár János: Nincs különbség Kádár János árulása és az amerikai dollárok milliárdjaiból működő...
A miniszter szerint ma ugyanott tartanánk, ahol Ausztria, ha 1956-ban nem szállták volna meg a szovjetek az országot, és Kádár János nem árulta volna el a hazáját.
Vádat emeltek Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő ellen
Az ügyészség szerint valótlanul állította, hogy megkötözték és fel akarták gyújtani.
A makói Continental-gyár hárommillió forinttal támogatja az energiaválság miatt nehéz helyzetbe...
Az önkormányzat múlt héten takarékossági intézkedéseket szavazott meg.
Lázár János szerint helyesen döntött a makói önkormányzat, hogy bezárta a makói focistadiont télre
Csak azoknak az önkormányzatoknak nyújthat segítséget a kormány, amelyek takarékoskodnak – üzente meg az építési és beruházási miniszter.
Újabb magyar futballcsapatot intézett el a gazdasági és energiaválság
A Balassagyarmat után a Makó is visszalépett az NB III.-tól.
Kövess minket Facebookon is!