Makón és Hódmezővásárhelyen is tömeges létszámleépítésekkel ér véget a november

2023. november 21. – 16:53

Móra Ferenc Sándor
Móra Ferenc Sándor
Szegedi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Tömeges elbocsátásokkal zárul az év Makón és Hódmezővásárhelyen. Makón a Continental gyárából bocsátanak el még az idén ötven dolgozót, Hódmezővásárhelyen a város legnagyobb munkáltatója, a német tulajdonú Villeroy & Boch Magyarország Kft. válik meg ugyanennyi magyar dolgozójától. Mindkét gyárban arra hivatkoznak, hogy csökkent a megrendelések mennyisége.

A Continental nemzetközi céghálózatának hazánkban hat gyára, egy gumiabroncs-kereskedelmi központja, és egy fejlesztési központja is van, ezek együtt több mint nyolcezer embernek adnak munkát. A makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. európai autóipari cégeknek készít alkatrészeket, például a kocsik fűtési-hűtési rendszeréhez való csöveket.

A gyárban az elmúlt években nagy volt a fluktuáció, az autóipar átalakulása mellett a koronavírus-járvány miatti keresletingadozások miatt is gyakoriak voltak az elbocsátások. 2021-ben vissza is fizettek az államnak 1,7 milliárd forint támogatást, amit korábban a létszám bővítésére kaptak.

Munkásnők a makói ContiTech gyárban – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Munkásnők a makói ContiTech gyárban – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex

Hódmezővásárhelyen a német tulajdonú Villeroy & Boch Magyarország Kft. állapodott meg az Üzemi Tanáccsal és a szakszervezetekkel ötven saját, magyar dolgozója elbocsátásáról. 45-en csoportos létszámleépítés keretében felmondással távoznak, 3 főnek lejár a határozott idejű szerződése, 2 fő pedig közös megegyezéssel távozik. Korábban fölmondtak a 86 külföldi munkásnak is, akik Indonéziából jöttek dolgozni Vásárhelyre.

Szeptember közepén összesen 750 dolgozójuk volt, akkor még arról beszélt a cég egyik vezetője a Telexnek, hogy milyen nehéz volt elég munkást találni, ezért kezdtek három éve külföldieket alkalmazni.

Hosszabb távon várhatóan nem maradnak sokan munka nélkül egyik városban sem. A 27 ezer lakosú Makón a tervek szerint az első körben 120 főnek ad munkát a leendő csomagolóanyag-gyártással foglalkozó üzem, és később akár 300 főt is foglalkoztat majd az új kínai vállalat, amelynek már folyik az építése, a 30 milliárd forintos beruházás alapkövét letették.

A 44 ezer lakosú Hódmezővásárhelyen az ipari parkban már kijelöltek egy területet annak a japán élelmiszergyártó cégnek, amely üzemet építene a városban. Még nem biztos, de Vásárhelyen remélik, hogy valóban hozzájuk települ a vállalat, amely jó esetben 2028-tól 300 főt foglalkoztat majd, később pedig akár 500-600 embert is felvehet. Közben egy másik cég, Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb bútor- és építőipari lemezgyártója, a szombathelyi Falco Zrt. is érdeklődött, szintén telket venne egy vásárhelyi beruházáshoz.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!