Lázár szerint amit a makói Continental gumigyár csinál, az támadás a magyarok ellen
Csoportos leépítésről jelentek meg hírek, a cég vezetése szerint azonban nem erről van szó.
Makón és Hódmezővásárhelyen is tömeges létszámleépítésekkel ér véget a november
Ötven-ötven főt bocsátanak el a Continental makói üzeméből, illetve a hódmezővásárhelyi szanitergyárból is.
„Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van a Balaton-part kisajátításában” – szavalta egy tanár a...
A NER-t említette, Lázárra utalt, és kiállt nemrég felmondott kollégái mellett egy makói tanár az október 23-i ünnepségen.
Bűzlik és néha árad a makói Nagyér-csatorna, az önkormányzat szerint a helyiek szemetelik tele
Az önkormányzat szerint rendet kellene tenni az emberek fejében, mert a fóliától kezdve az autóalkatrészig mindent láttak már a Nagyérben. Ezen túl azonban nincs igazi válasz a sok helyi életét...
Lázár: Hódmezővásárhelyt ma egy teljesen zakkant ember vezeti, aki szerint két férfi nevelhet egy...
Debrecen a vidék fővárosa lesz, Szegedben, Békéscsabában talán van potenciál, Hódmezővásárhely hibernálta önmagát – mondta az építési miniszter egy rádióinterjúban. Lázár szerint most már tényleg a...
Ki miatt nincs még McDonald's Hódmezővásárhelyen? Egymásra mutogat a Fidesz és Márki-Zay
Komoly versengés zajlik az Alföldön a gyorsétteremláncért: a vásárhelyieknek nemrég végig kellett nézniük, hogy már a jóval kisebb Makón is nyílik egy Meki, miközben náluk tavaly augusztus óta egy...
Három utas már soknak számított – 140 év után megszűnt az újszegedi vonat is
Elsorvadt és rosszkor járt a Mezőhegyes-Makó-Újszeged vonalon közlekedő járat. A legutolsó vonat 11 perc késéssel érte el az ország egyik leglepukkantabb nagyvárosi vasútállomását.
Holttestet találtak a Marosban Makónál, a romániai csónakbaleset egyik áldozata lehet
Múlt vasárnap süllyedt el a csónak a Maros romániai szakaszán, több áldozat holttestét még keresik.
Újabb patinás étterem zár be az elszállt rezsiárak miatt
A makói Korona eddig bírta. Azt remélik, májusban újranyithatnak.
Kövess minket Facebookon is!