Lázár János szerint egy kínai cég jobb lenne Makón a dolgozókat elbocsátó német Continental helyett

2024. január 27. – 08:11

Másolás

Vágólapra másolva

Példátlanul megalázó, megszégyenítő és kizsákmányoló módon foglalkoztatja a munkavállalókat a német Continental Makón – állapította meg Lázár János a Rádió 7-nek adott pénteki interjújában. Az építési és közlekedési miniszter, a térség fideszes egyéni képviselője közölte: „Kormányzati szinten mindig el is mondom és mindent el is követek, hogy a Continental ne kapjon kormányzati támogatást, sőt, amit eddig kapott, azt is fizesse vissza.”

A német gumigyár makói üzemében már tavaly nyáron bocsátottak el magyar munkavállalókat, miután vendégmunkások érkeztek, akiket a hazai dolgozóknak még be is kellett tanítaniuk – erről ebben a cikkünkben olvashat bővebben. Az év újabb ötven dolgozó elbocsátásával zárult. (A Continental-csoportnak hat gyára, egy gumiabroncs-kereskedelmi központja és egy fejlesztési központja is van, ezek együtt több mint nyolcezer embernek adnak munkát.)

A Continental-csoporthoz tartozó makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-nél tapasztalt elbocsátásokat Lázár már korábban is kifogásolta: „Ne tűrjük tovább, hogy bizonyos multik palira veszik Magyarországot és a magyar munkavállalókat. Az állami támogatást zsebre teszik, a maguk ígéreteit pedig üzemszerűen megszegik: sorra kirúgják az embereket, de azt is úgy, hogy azzal a lehető legnagyobb félelmet és bizonytalanságot keltsék a munkavállalókban”

– írta még decemberben a Facebookon.

A pénteki interjújában kijelentette, hogy a cégnél „folyamatosan a legsunyibb módszerekkel lépnek fel a munkavállalókkal szemben, és most, 27 év együttműködés után kirúgták Radics Gábort, ez szerintem tévút, méltatlan és rossz fényt vet a vállalatra. Kíváncsi lennék, hogy Németországban, vagy máshol ugyanígy viselkedik-e. Nyilván nem.”

Kitért arra is, hogy Radics Gábor szakszervezető 27 év munkaviszony utáni elbocsátása is rossz fényt vet a cégre. A cég szakszervezettel szembeni fellépése már 2022-ben is feltűnést keltett, amikor egy filmvetítést akadályozott meg, a rendőrséget is kihívta a cég vezetése a gumigyár dolgozóira.

Lázár kínai cégben bízik

„Sokkal egyszerűbb lenne azt mondani a Continental részéről, hogy előbb-utóbb a makói gyárukat be akarják zárni, hogy ha ez a céljuk” – mondta az interjúban Lázár.

Lázár szerint a történtek miatt is fontos a makói ipari park kormányzat által is támogatott fejlesztése: „Jön ide egy kínai csomagolóipari vállalat, amelyik az egyik legismertebb üdítőmárkának fog dolgozni, és reményeim szerint jobb feltételeket fog kínálni a munkavállalóknak” – írta a Délmagyarország.

Megjegyezte, hogy nem egyetlen cégről van szó, általános a munkavállalók kiszolgáltatottsága a térségben. „A dél-alföldi munkavállalók eddig kiszolgáltatott helyzetben voltak, mert itt nem voltak jól fizető nagyvállalatok. Egy autógyárban viszont jó bérek lesznek” – mondta, utalva a szegedi beruházásra, amely nyomán a kínai BYD elektromosautó-gyára települ a megyeszékhelyre.

A mezőgazdasági területen tervezett beruházással kapcsolatos kisajátításokról, felvásárlásokról és a környéken lakók meglátásairól ebben és ebben a riportunkban olvashat részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!