Szakszervezet: Kihívták a rendőrséget a makói gumigyár dolgozóira egy szakszervezeti filmvetítés miatt

2022. november 2. – 12:54

Másolás

Vágólapra másolva

A Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) közleménye szerint információik szerint a Continental makói gumigyárának cégvezetése kihívta a rendőrséget, megerősítette az őrséget, kocsikkal barikádoztatta el a telephely bejáratát, és még a minisztériumot is riadóztatta azért, mert a tavaly 84 órás sztrájkot szervezett Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) október elsején taggyűléssel egybekötött filmvetítést tartott a cégcsoport francia gyárának bezárásáról, és az ottani szakszervezeti vezetők kiállásáról – írja a 444. A cég vezetése titoktartás miatt nem szeretett volna reagálni az információkra, azonban szerintük félreértés is állhat a háttérben. A bérfejlesztést pedig versenyképesnek tartják a cégnél.

Cégvezetés: a francia példa miatt aggódtak

A Telexnek Szűrszabó Levente, a makói gyár igazgatója elmondta, hogy hozzájuk olyan információk jutottak el, hogy a Makón megrendezett filmvetítésre olyan francia szakszervezeti aktivistákat hívtak meg, akik „komoly és radikális lépéseket tettek” a francia gyár bezárásával kapcsolatban. Ha esetleg hasonló helyzetbe kerültek volna, szükségesnek tartották a cég munkatársai és vagyona védelmét. Konkrét intézkedésekről azonban semmilyen információt nem mondott Szűrszabó, üzleti titoktartásra hivatkozva. Hozzátette: biztonsági cég váltás volt azon a hétvégén, ezért a kollegák akár félre is érthették, hogy több biztonsági ember van a telephelyen. „Szombaton éjszaka – mivel nincs kamionmozgás a cégnél – bezárják a kapukat, nem eltorlaszolják azokat” – mondta az igazgató.

Kerestük a GSZSZ-t is, a szakszervezet vezetője, Radics Gábor kérdésünkre megerősítette, hogy október elsején filmvetítést tartottak a makói Hagymaházban, amit a cégvezetés szerintük különböző módokon próbált meg szabotálni: több munkavállalót váratlanul behívtak dolgozni, közben pedig szóban terjedt, hogy listázni fogják, akik a szabadidejükben részt vesznek a vetítésen, és retorziók is érhetik őket. Ezért a szakszervezeti vezető szerint végül nagyon kevesen, a mintegy 500 szakszervezeti tag közül csak nagyjából 20-an vettek részt a szombat esti rendezvényen.

A dokumentumfilmet nyáron bemutatták már Szegeden, október elsején Makón, egy héttel később pedig Budapesten is meg lehetett nézni a Mérce szervezésében. A makói vetítés különlegessége volt, hogy azon a film rendezője, Jérôme Palteau és a francia szakszervezet egyik tagja, Roland Szpirko is részt vett. A film a cégcsoport franciaországi, clairoix-i gyárának bezárását, és az ottani munkások sikeres harcát dolgozza fel. A GSZSZ vezetője szerint a film rendezőjét annyira felháborította a makói cégvezetés hozzáállása, hogy eldöntötte, hamarosan nyilvánosan is hozzáférhetővé fogja tenni a filmet.

Radics szerint a vetítés után látták a Hagymaház környékén a rendőrautókat, később pedig fényképeket kaptak a telephelyről, amiken látszódik, hogy a bejáratot eltorlaszolták. A birtokukba került egy mintegy 15 oldalas belső levél is, amiben a cégvezetés a franciaországi szakszervezet tagjait szélsőségesnek és bűnözőknek nevezte és hozzájuk hasonlította a magyar szakszervezeteket is (Franciaországban több büntetőeljárást is indítottak, és gyújtogatás is történt, de Radics szerint abszurd a magyar szakszervezetet azzal gyanúsítani, hogy bármi hasonlóra készülnének). Az angol nyelvű levelet Radics szerint a cégcsoport több vezetőjének is kiküldték, ebben írnak arról is, hogy értesítették a minisztériumot a szakszervezeti tevékenységekről, és arról is, hogy „be kell szivárogni” a szakszervezetekbe.

Bérfeszültség is áll a háttérben

A Continental makói gumigyárában már régóta feszült a helyzet a cégvezetés és a szakszervezet között. Tavaly 84 órányi sztrájkkal, az MGSZ segítségével kényszerítették ki a munkavállalók a munkáltató által egyoldalúan felmondott kollektív szerződés visszaállítását. A szakszervezet felemelte a hangját a Covid utáni kirúgások, majd a lecsökkentett számú munkások túlhajszolása ellen is. A mostani bértárgyalások alatt is egyre feszültebbé vált a viszony a munkáltató és az érdekvédők között, A GSZSZ szerint a szakszervezet munkáját minden módon igyekszik megnehezíteni a munkáltató, így az MGSZ és annak vezetője, Hajdú Roland és a tagok kapcsolattartást is ellehetetleníti.

A jelenlegi ellenséges hangulat oka egyebek között az, hogy a munkáltató már most meg akarja kötni a jövő évi bérmegállapodást. Ezzel kapcsolatban a makói gyár igazgatója elmondta, hogy a mostani bérmegállapodás csak 2023 közepéig szólna, áprilistól már tárgyalni kezdenének az év második felére vonatkozó juttatásokról. Mindezt azért, mert a jelenlegi gazdasági helyzet kiszámíthatlan.

Az MGSZ 200 ezer forint kompenzációt kért erre az évre a munkavállalók számára, hiszen a cégvezető a tavalyihoz hasonlóan idén is egyoldalúan úgy döntött, hogy az inflációnál alacsonyabb bérfejlesztést ad. Ezt is csak úgy, ha a szakszervezetek már most aláírják azt a kollektív szerződést, amelyben semmi garancia nincs egy esetleg a mostaninál is drámaibb helyzet emberséges kezelésére, például a munkahelyek megőrzésére.

Ezzel kapcsolatban Szűrszabó Levente, igazgató azt mondta, hogy béremelésekről inkább mint „sikertörténet” beszélhetnek. „Az idei évre vonatkozóan rezsitámogatás és a jövő évi bérek fejlesztésének mértéke pedig olyan, amit versenyképesnek ítélünk.” A kollektív megállapodás hiányában végül úgy döntöttek, hogy év végéig 230 millió rezsitámogatást osztanak szét két telephelyükön. A fizikai állománynál 15 százalékos béremelést hajtanak végre, még a személyi állománynak 12 százalékosat, emellett a cafeteriát 15 százalékkal növelik. A 200 ezres kompenzációról azt mondta az igazgató, hogy a 230 millió szétosztása erre szolgál majd.

Az MGSZ vezetője, Hajdú Roland végtelenül etikátlannak tartja a garanciák nélküli szerződést. Mivel sok kollégájával együtt ő sem bízik a munkáltatóban, attól tart, hogy aláírt szerződést követően a munkáltató nem fog utólag semmiféle védőhálót beépíteni a kollektív szerződésbe – áll a GSZSZ közleményében.

Mint írják, a cégvezető egyoldalúan lezárta az eredménytelen bértárgyalásokat és ezzel jogilag megteremtette a sztrájk lehetőségét, annak ellenére, hogy a szakszervezet tovább tárgyalna. „Úgy tűnik azonban, hogy a cégvezetés szándékosan vagy egyszerűen tudatlanságból ismét sztrájkba hajszolja a munkavállalókat”.

A makói gumigyár és a dolgozók között feszülő ellentétekről nyár elején ebben a cikkben foglalkoztunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!