Megint sztrájkolnak a Continental makói gumigyárában

2021. március 2. – 09:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) nem enged.

Messze van, mint Makó a megegyezéstől. Továbbra sincs megállapodás, a makói gumisok egyik szakszervezete megint felállt a tárgyalóasztaltól és sztrájkot hirdetett. A sztrájk tényét maga a Continental-csoport osztotta meg lapunkkal.

Mint Hornyacsek Zoltán kommunikációs vezető írja, a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában 2021. február 24. szerda 14 óra és 2021. február 25. 14 óra között szervezett 24 órás sztrájkot követően több alkalommal is a tárgyalóasztalhoz ültek a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) sztrájkbizottságának tagjai és a munkáltató képviselői.

Múlt hét csütörtökön a felek hajlandóságot mutattak arra, hogy kollektív szerződésben rögzítsék az esetlegesen megállapodott pontokat. Ezt követően pénteken az MGSZ visszautasította a munkáltató azon kezdeményezését, hogy a másik két szakszervezetet, vagyis a Contitech Dolgozók Független Szakszervezetét (CDFSZ) és a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetét MTSZSZ) is bevonja.

Az MGSZ így ismét felállt a tárgyalóasztaltól és egy határozatlan idejű munkabeszüntetést jelentett be 2021. március 2. kedd 14:00 órai kezdettel. A munkáltató 2021. március 2. kedd 14.30- ra kitűzte a kollektív szerződés tárgyalásának következő időpontját, melyen mindhárom szakszervezet megjelenésére számít.

A Continental szerint a hazai termelő cégek jövője azon múlik, hogy képesek-e megújulni, az új digitális jövőhöz igazítani a munkafolyamataikat és struktúráikat, beleértve a juttatási rendszert is. Mivel a magyarországi bérszínvonal jóval magasabb, mint a régióban a versenytársainké, meg kell találnunk azokat a hatékonysági tényezőket, amik ahhoz segítenek minket, hogy az itt előállított termékek versenyképesek maradjanak.

A nap folyamán Lázár János (Makó az ő körzetébe tartozik) is beszállt, mint FB-bejegyzésében írta

„Az igazság a gumigyári munkások oldalán áll. Olyan nincs, hogy egy multi csak kér és kap, de amikor tehetné, nem akar visszaadni valamit azoknak, akiknek a profitját és a támogatását köszönheti. Kevés vállalkozás mondhatja el magáról a járvány árnyékában, hogy több a lehetősége, mint a nehézsége, amivel szembenéz. A magyar adófizetőknek – köztük a makóiaknak – köszönhetően a gumigyár ilyen vállalkozás. Éljen hát, és ne visszaéljen a lehetőségeivel. Mert ideje van a kérésnek és ideje van az adásnak is.”

A bejegyzés remek alkalom, hogy megnézzem a YouTube-on egyik kedvenc számom, az „Ideje van” különböző feldolgozásait a Kampec Dolorestől, én most ezt a verziót javaslom a kedves olvasóknak.

Ami pedig a politikus szavait illeti, a szempontokat értjük, de azt határozottan eldönteni egy ilyen kérdésben, hogy kinek van igaza, kissé megalapozatlannak tűnik.

Egy egyszerű példával, ha egy multicég egyedi kormánydöntés alapján járó állami támogatást kér és kap, akkor mi a teendője a jövőben, amikor ideje van az adásnak? Ha 3 százalékos inflációkövető béremelést kér a szakszervezet, akkor kutya kötelessége azt odaadni? És ha 30 százalékot?

Természetesen érthető gondolat, hogy kevés vállalkozás olyan szerencsés, hogy több a lehetősége, mint amennyi a nehézsége. De ha nem a makói munkások lennének a szavazók, nem lehetne ezt a gondolatot akár visszafordítani? A makói pincérek (Erdélybe menet, szeretek ott enni, több remek étterem is van a városban) nem érezhetik úgy, hogy miért panaszkodnak a gumisok, vagyis azok, akinek több lehetőségük van, mint veszélyük, hiszen van állásuk?

Természetesen nem a munkavállalók ellen érvelünk, hanem az elhamarkodott állásfoglalás ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!