Makón remélik, helyiek dolgozhatnak majd az új kínai csomagolóüzemben

2024. augusztus 20. – 06:54

Makón remélik, helyiek dolgozhatnak majd az új kínai csomagolóüzemben
A kínai COFCO Packaging leányvállalata, a Benepack Hungary Kft. makói gyárának építkezése 2024. július 9-én – Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Nem tudok a beruházásról, nem hallottam róla semmi hírt” – mondta a Szegedernek egy makói nő, akit a Szegedtől nagyjából 26 kilométerre lévő város egyik parkolójában kérdeztünk a település új kínai gyáráról. Lázár János építési és közlekedési miniszter, térségi országgyűlési képviselő még 2023 nyarán jelentette be, hogy 25–30 milliárd forintos állami támogatásból megkezdődik egy új csomagolóipari üzem kivitelezése a városban, a miniszter szerint a kínai cég jobb lehetőség lehet a makói lakosoknak, mint a szintén itt működő német Continental, ami a közelmúltban több magyar munkavállalót is elbocsátott.

„Jön ide egy kínai csomagolóipari vállalat, amelyik az egyik legismertebb üdítőmárkának fog dolgozni, és reményeim szerint jobb feltételeket fog kínálni a munkavállalóknak” – mondta Lázár.

A makói területen a kínai COFCO Packaging leányvállalata, a Benepack Hungary Kft. épít gyárat 65 millió euróból, azaz nagyjából 25 milliárd forintból. A tervek szerint 150 alkalmazottnak fognak munkát adni és évente akár egymilliárd darab kétrészes alumíniumdobozt is előállíthatnak. A beruházás alapkőletételekor Lázár arról is beszélt, hogy a keleti nyitás nemcsak külpolitikai stratégiaként működik, hanem gazdasági valóságként is.

Farkas Éva Erzsébet, Makó fideszes polgármestere is nagy reményekkel áll a beruházás előtt. Azt szeretné, ha helyiek dolgoznának majd a csomagolóüzemben, és nemrég arról beszélt, hogy a makói önkormányzat komoly energiákat fektet az ipari park fejlesztésébe, szerinte ez meghatározó lesz Makó jövője szempontjából.

Mucsi Tamás, a Demokratikus Koalíció (DK) makói képviselője szerint viszont a gyár esetében többek között olyan környezetkárosító hatások miatt kellene aggódni, mint a szennyvíz elvezetése, vagy az üzemben történő robbanásveszélyes vegyületek felhasználása.

A várost körülölelő szennyvízvezeték

„A legfeltűnőbb az üggyel kapcsolatos titkolózás” – mesélte a Szegedernek Mucsi. Elmondása szerint a makói polgármestertől és a kormányhivataltól is rendszeresen kitérő válaszokat kap a gyárral kapcsolatban, mely szennyvízhálózatának a kiépítése már el is elkezdődött, ez körül fogja ölelni Makót, mert a szennyvíztisztító a város másik végén található.

Mucsi elsősorban azt tartja aggályosnak, hogy az információk szerint a csomagolóanyag-üzemnek nevezett gyárban feltehetőleg festőüzem is fog működni. Itt a dobozokat fogják festeni és színezni, amihez adott esetben robbanásveszélyes vegyületeket is felhasználhatnak.

„A kormányhivatal azt írta, hogy környezeti hatásvizsgálat nem szükséges, mert nem feltételezhető jelentős környezeti hatás. Ez annak tükrében érdekes, hogy a Benepack Hungary Kft. a kormányhivatal felé azt közölte, hogy 5 tonna/év felett lesz a veszélyes anyag felhasználása, de nem mondta meg, hogy mennyi” – mesélte a képviselő. Eddig felvetett kérdéseire egyelőre sem a kormányhivataltól, sem a polgármestertől nem kapott választ, ezért továbbra sem tudni, hogy jelenthet-e veszélyt az üzem.

Figyelemmel kísérik a makói gyárat

„A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalhoz még 2023 tavaszán nyújtott be előzetes vizsgálat iránti kérelmet a Benepack Hungary Kft. Az előzetes vizsgálaton kiderült, hogy a gyár a legkisebb mértékben fogja terhelni a környezetet. Ennek következtében a kormányhivatal hozzájárulást adott az építési engedélyhez is” – közölte a hivatal a Szegederrel.

Hozzátették azt is, hogy a későbbiekben is figyelemmel kísérik majd a gyárral kapcsolatos jogszabályi előírások betartását, valamint ellenőrizni fogják az üzem létesítését és üzemeltetését is. A használatbavételi engedélyéhez csak abban az esetben járul hozzá a környezetvédelmi hatóság, ha az előírt mérési értékeknek megfelel az üzem.

A makói városvezetés a környezetterheléssel kapcsolatos kérdéseinkre azt válaszolta, hogy a környezeti hatásvizsgálatot nem szükséges elvégezni, mert nem várható jelentős környezeti hatás a gyár működéséből kifolyólag.

A kínai COFCO Packaging leányvállalata, a Benepack Hungary Kft. makói gyárának építkezése 2024. július 9-én – Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder / Telex
A kínai COFCO Packaging leányvállalata, a Benepack Hungary Kft. makói gyárának építkezése 2024. július 9-én – Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder / Telex

Elmondták azt is, hogy az alumíniumpalackok szinte 100 százalékban újrahasznosíthatóak – vagyis a környezetre gyakorolt hatásuk alacsony. Az önkormányzat megbízik a környezetvédelmet felügyelő hatóságok munkájában, szerintük senkinek nem érdeke, hogy bármilyen tevékenység veszélyeztesse a város és a makói lakosok egészségét. Azzal kapcsolatban, hogy a szennyvízvezeték körül fogja ölelni Makót, hogy elérjen a szennyvíztisztítóig, csak annyit közöltek, hogy minden a jogszabályi előírások szerint fog történni.

A befektetővel való tárgyalások során egyébként az önkormányzat kérte, hogy a munkaerő-felvétel során részesítsék előnyben a makói és térségi munkavállalókat.

Emelkednek az ingatlanárak

Az ipari fejlesztések kapcsán az ingatlanpiac is megélénkült Makón az elmúlt időszakban. Jelenleg átlagosan 360 ezer forintnál mozog a négyzetméterár, ez 5 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt. „Ez megfelel az országos áremelkedési trendnek. A két évvel ezelőtti szinthez képest viszont 20 százalékkal magasabb, az öt évvel ezelőtti szinthez képest pedig több mint duplája, ami országos viszonylatban is jelentős áremelkedésnek felel meg” – vázolta a Szegedernek Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Balogh szerint a kiadó lakóingatlanok átlagos havi bérleti díja 120–150 ezer forint körül mozog május óta, a 150 ezer forint körüli érték már a szegedi bérleti díjakhoz közelít, (Ahol 163 ezer forintot kell havonta fizetni átlagosan a lakhatásért.)

A makói lakáspiacot befolyásolhatják a városban megjelenő ipari beruházások, mivel a makói üzemeknek több munkavállalóra lesz szüksége a működéshez, és nekik lakniuk kell valahol. „A megnövekedett kereslet mellé a kínálatnak is fel kell zárkóznia, máskülönben az ingatlanok árai és bérleti díjai súrolni fogják a megfizethetőség határát, ami az ipari beruházások működését is negatívan befolyásolhatja” – tette hozzá.

Az eladó és kiadó lakások iránt érdeklődők 95 százaléka egyénként Magyarországról érkezik. A legtöbb külföldi érdeklődés az Romániából jön, majd Németország és az Egyesült Királyság követi a sort, de a top 5-ben benne van az Egyesült Államok és Szerbia is.

A makóiak többsége nem is tud róla

Makón járva több lakost is megkérdeztünk, hogy mit gondolnak az ipari parkban történő fejlesztésekről, a helyi munkavállalók lehetőségeiről, a kínai gyárral kapcsolatos felmerülő esetleges problémákról. Zitával az Ipari Park közelében találkoztunk, az út mellett szedett virágot. Ő bízik abban, hogy jó lehetőség lesz majd a kínai gyár, mert van olyan rokona, akit elküldtek a Continentaltól. „Minden ilyen gyár szennyezéssel jár. Legyen az konzervgyár, gumigyár, műanyaggyár meg pláne. Az, hogy mennyire tudják rendben tartani, az már a szervezésen múlik” – mondta.

Makó belvárosában többeket is kérdeztünk, de a megkérdezettek nagyobbik része nem is hallott a beruházásról. Tünde és Attila sem tudott róla sokat, csak annyit hallottak, hogy valami épül az ipari parkban, és bíznak benne, hogy jó munkalehetőség lesz a fiataloknak.

Egy helyi lakos, Sándor viszont örül annak, hogy ide került a gyár. „Akkor fog ez az egész kiteljesedni, ha tényleg helyi lakosok fognak ott dolgozni. Jobb volna, ha minél több beruházás kerülne ide, de ne úgy, mint a gumigyár. Eleinte az is jól indult, aztán a vezetőség kapzsisága és a munkavállalók félretájékoztatása miatt már egyre kevesebb makói dolgozik ott” – mesélte.

Kérdéseinkkel kerestük a Benepack Hungary Kft.-t, Lázár Jánost és az Építési és Közlekedési Minisztériumot is, de megkeresésünkre cikkünk megjelenéséig tőlük nem érkezett válasz.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!