Kormány
Republikon: Kétharmados a Fudan Egyetem budapesti kampuszának elutasítottsága a magyarok körében
Még a kormánypárti szavazók majdnem egyharmada is elutasítja a kampusszal kapcsolatos terveket.
Nézőpont: A magyarok kétharmada elégedett a kormány járványkezelésével
Január eleje óta nem volt ilyen magas az elégedettek aránya a felmérés szerint.
Bíróság mondta ki, hogy a kormány felelősséggel tartozik a globális felmelegedésért Ausztráliában
Egy szénbánya bővítéséről szóló ügy vezetett el a bíróság ítéletéig, amely kihathat a környezetterhelést jelentő beruházások jövőjére is. A cég szerint viszont ő nyert.
Karácsony: Üzentek, mondjam meg, mit kérek azért, hogy ne induljak
„Nem vagyok hülye, pontosan tudtam, hogy milyen szarcunami jön” – mondta Karácsony Gergely az őt ért vádakról. Ám szerinte főpolgármesterként sincs más választása, mint hogy beleálljon a...
Csak június 14. után lehet majd újra tüntetni Magyarországon
Minden egyéb lazítás akár már a hétvégén hatályba léphet. 500 főnél nagyobb szabadtéri gyülekezésen is csak védettséggel rendelkezők vehetnek majd részt.
Hét lélegeztetőgépet adományoz a kormány két palesztin kórháznak
A kormány a járvány első hulláma alatt vásárolt 16 ezer lélegeztetőgépből eddig már csaknem 450-et ajándékozott el más országoknak.
Gulyás: Május 28-tól lehet lagzit tartani, pünkösd után érjük el az ötmillió oltást
Jön a védettségi app. Június elejétől lehetnek iskolai táborok. Június közepére mindenki megkaphatja az oltást, azok is, akik válogatnak. A magyarok legnépszerűbb nyaralási célországaival lesz...
Egyelőre nem költözik sehova a Szabolcs utcai hajléktalankórház
A kormány és a fővárosi vezetés együtt fogja kidolgozni az intézmény jövőjéről szóló javaslatokat.
Sok szülőnek elfogyott az éves szabadsága, mi lesz így a nyáron?
Állami segítség híján sok szülőnek nem volt más választása, mint hogy felhasználja szabadságkeretét a távoktatás alatt, így a nyári szünidőre már nem maradt. Mi lesz a gyerekekkel?
Szentkirályi Alexandra: Az endometriózis fontos téma
Ők támogatnak is mindenkit. De Korózs Lajos neve is előkerült a témában.









