Több mint egymilliárd forintot ad a kormány az ezerfős Dad község tornacsarnokára

2021. július 22. – 10:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint egymilliárd forintot ad a kormány a Dadi Református Egyházközség Általános Művelődési Központja tornacsarnokának megépítésére és az ehhez kapcsolódó beruházások megvalósítására – derült ki a szerdán közzétett Magyar Közlönyből.

A Közlönyben megjelentek alapján a kormány felhívta a pénzügyminisztert, hogy a miniszterelnök általános helyettese, vagyis Semjén Zsolt bevonásával gondoskodjon a tornacsarnok megépítéséhez, illetve a kapcsolódó beruházások megvalósításához 1 130 865 150 forint többletforrás rendelkezésre állásáról. A pénzt a Gazdaságújraindítási Alap, azon belül is az Egyházi működési, program és fejlesztési támogatások jogcímcsoport javára kell biztosítania a pénzügyminiszternek,

Semjénnek pedig ennek terhére 1 130 300 000 forint támogatási összegben támogatási jogviszony kell majd létesítenie.

Nem hibáztatjuk, ha ön sem hallott még sosem Dad községről, és azt is megértjük, ha azonnal valami pusztító apás szóvicc jutott eszébe róla, de ha már ennyi pénzt adnak az alig több mint ezerfős község tornacsarnokára, talán érdemes önnek is kicsit tágítania a tudását róla. A község Wikipédia-oldala alapján Dadról az első ismert írásos emlék 1230-ból származik, bár ekkor még Dod néven emlegették, ami már majdnem død, vagyis norvégul halál, de ez most mindegy.

A községnek 1333-ban már temploma is volt, de ez sem segített a sorozatos tragédiák elkerülésében – 1529-ben a törökök teljesen elpusztították, 1640 körülre teljesen elnéptelenedett, aztán amikor újra laktak ott emberek, a 18. század elején nagy tűzvész pusztított ott. Dadon amúgy van első, meg második világháborús emlékmű is. Emellett azt is érdemes kiemelni, hogy Orbán Viktor 2018-ban azért kapott bírságot a Nemzeti Választási Bizottságtól, mert Dad óvodájában kampányolt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!