Nem ad valós védelmet a magyar jogrend a törvénytelen megfigyelés ellen

Fügefalevél-megoldások vannak a magyar jogrendszerben arra, mit tehet az, aki azt gyanítja, hogy törvénytelenül megfigyelték, ahogyan az a Pegasus-botrányban történhetett. (Hogy mi ez az ügy, arról röviden a cikk végén keretes írásunkban olvashat.)

A gyakorlatban ezek valós jogorvoslatot nem biztosítanak – derült ki Szabó Máté összegzéséből. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakmai igazgatója szerint a lehallgatásra, megfigyelésre módot adó törvény laza megfogalmazása csak az egyik baja a szabályozásnak, amelytől függetlenül a megfigyelés még lehet jogszerűtlen. Probléma az is, hogy a titkos információszerzést a rendszer miniszteri engedélyhez köti, azaz, pozíciójánál fogva olyan személyhez, akitől nem várható el, hogy az erre vonatkozó szabályokat – ha egyáltalán jól körülhatárolhatóan lennének megfogalmazva – objektíven alkalmazza.

Ha betűnek megfelel, még nem jogszerű

Attól azonban, hogy a vitatható eljárásrendnek és a tágan megfogalmazott szabályok betűjének megfelel az esetleges megfigyelés, még nem lesz jogszerű – hívta fel a figyelmet az adatvédelmi szakértő, aki – még az Eötvös Károly Intézetből, munkatársával, Vissy Beatrixszal közösen – az Emberi Jogok Európai bíróságához fordult a miniszteri engedélyeztetésben rejlő érdekütközés miatt. A bíróság 2016-ban meg is állapította, hogy „a titkos információszerzést miniszteri engedélyezéshez kötő rendszer megsérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét” – ahogyan erre Szabó a 444-en megjelent írásában emlékeztetett. A bíróság azt is kifogásolta, hogy az érintettet az eljárás végén sem kell értesíteni a lebonyolított megfigyelésről.

Változást azonban ez a döntés sem kényszerített ki:

Az „Európai Tanács miniszteri bizottsága foglalkozik az emberi jogi ítéletek végrehajtásával. Félévente megvizsgálja, hogy ez megtörtént-e. Ha nem, akkor ezt a tényt megállapítja, ennyi” – mondta Szabó. Az érintett kormánynak – ebben az esetben a magyarnak – egy cselekvési tervet kell benyújtania a végrehajtandó intézkedéseiről. A magyar fél mindeddig nem nyújtott be semmit.

Mit tehet ma a törvénytelen megfigyelést gyanító személy?

• Első körben a nemzetbiztonsági szolgálatot felügyelő miniszterhez fordulhat az, aki szerint törvénytelenül megfigyelték.

Az Információs Hivatal esetében ez a külügyminisztert, az Alkotmányvédelmi Hivatal esetében a belügyminisztert, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat esetén a honvédelmi minisztert jelenti.

A válasz arra, hogy a szolgálatok végeztek-e megfigyelést, bizonyosan az lesz, hogy „Az Ön esetében jogellenes információgyűjtés nem történt”. Ebből tehát nem derül ki, hogy volt-e megfigyelés, akár törvényes. (Más kérdés, hogy törvényesség a jelenlegi szabályozás alapján sem megnyugtató, ahogyan azt a strasbourgi bíróság fentebb említett ítéletével kapcsolatban írtuk.)

• Második körben a nemzetbiztonsági bizottsághoz lehet fordulni, vizsgálatot kérve.

A bizottság eldönti, hogy ezt támogatja-e. Szabó szerint azonban ez politikai alapon dől el, eddig egyetlen esetben sem támogatták, hogy ilyen vizsgálat induljon. Itt Jávor Benedek sem jutott tovább, amikor EP-képviselőként merült fel benne – egy telefonbeszélgetésben visszahallva a nem sokkal korábban elmondottakat –, hogy lehallgatják.

• Harmadik lehetőség esetében már konkrétabb információk kellenek ahhoz, hogy a megfigyelést gyanító személy továbblépjen: ha a gyűjtött adatok minősített adatok, akkor az erre vonatkozó törvény alapján az érintett személy kérheti a rá vonatkozó adatok megismerését.

Itt azokhoz a szolgálatokhoz kell fordulnunk, amelyek a kérdéses adatok kezelői lehetnek. És ha ennek megismerése nem sért közérdeket, akkor ezek az adatok megismerhetők. Elvileg. Szabó szerint ugyanis a gyakorlatban ez is zsákutca: „Ki tudja, hogy igazat mondanak-e?” – a bizonyítási kötelezettség ugyanis itt is a törvénytelen megfigyelést gyanító személyen áll, neki kell igazolnia, hogy márpedig ezek az adatok az adott szolgálat birtokában vannak.

Van egy negyedik út is, csak az sem vezet sehová

• A negyedik út nem a titkosszolgálatok felé visz, hanem általános adatvédelmi tájékoztatás kérését jelenti az információs önrendelkezésről és az információs szabadságról szóló törvény alapján.

Magyarországon a hivatkozási alap nem a GDPR, hanem az inotörvény, mert az tér ki a titkosszolgálatokra. Azonban itt is könnyű elakadni, ahogy a fenti esetekben is.

„Ha a szervek azt állítják, náluk nincs adat, akkor nincs mit tenni.” Az összes fenti esetben igaz:

ha a szolgálatok nem akarják, hogy kiderüljön az általuk elkövetett törvénysértés, nincs az a mechanizmus, amely ezt kikényszeríthetné.

Ha nem az államé a Pegasus, akkor is lenne vele dolga

Kézzelfogható bizonyíték nincs, csak sok jellel alátámasztott erős gyanú, hogy a kémprogramot az állam rendelte meg – az izraeli gyártó szerint partnereik csak országok kormányai lehetnek –, elvileg nem zárható ki, hogy a Pegasust nem az állam valamelyik szerve vetette be.

Ha viszont Magyarországon így meg lehet figyelni az állampolgárokat az állam tudta nélkül, akkor azért van tennivalójuk a hatóságoknak. Hiszen akkor arról van szó, hogy „az államnak meg kell védenie a polgárokat a megfigyeléstől, ehhez büntetőeljárást kellene indítani, így fényt lehetne deríteni rá, hogy kiről van valójában szó” – jegyezte meg a TASZ szakmai igazgatója, hozzátéve, hogy ha a kormány érintett, akkor nem érdekelt ennek feltárásában.

„Ha nem indul ilyen nyomozás, akkor abból annyi következtetés vonható le, mint az eddigi tényekből, például abból, hogy a Fidesz nem tartja indokoltnak a nemzetbiztonsági ülést. Ezeket az áttételes vélekedéseket valaki vagy meggyőzőnek tartja, vagy nem” – fogalmazott Szabó.

Nyomozást hivatalból is indíthat a hatóság, vagy az érintettek feljelentésére. Ha mégsem akarna nyomozást az ügyészség, akkor ahhoz a feljelentéseket el kell utasítania. Nemzetközi példa mindenesetre már van nyomozásra a Pegasus ügyében.

A francia ügyészség már megkezdte a nyomozást több érintett francia újságíró lehallgatása miatt.