Kína
Kína elrendelte, hogy a kormányzati tisztviselők ne használjanak iPhone-t a munkahelyükön
A döntést az adatbiztonsággal magyarázták, de az is közrejátszhatott benne, hogy az USA próbálja megakadályozni Kínát abban, hogy versenyképes maradjon a csipiparban.
Útban volt két munkásnak a kínai nagy fal, szétverték egy részét
Nem akarták állandóan megkerülni a markolóval, úgyhogy csináltak egy rövidebb utat.
Olaszország szerint szörnyű, Kína szerint gyümölcsöző a két ország gazdasági együttműködése
Az olaszok szakítanának Kínával, de úgy, hogy közben ne sérüljenek a diplomáciai kapcsolataik.
Szijjártó a kínai beruházásokért folytatott versenyről: mi sem vagyunk hülyék, nem a 6:20-assal...
A miniszter szerint nagy lesz a nyomás Magyarországon, de a kormány külpolitikája továbbra is magyar és szuverén lesz.
A kínai elnök kihagyja az indiai G20-as találkozót
Li Csiang miniszterelnök vesz majd részt a találkozón.
Milliók nézik a kínai falusi fociligát, ahol hentesek és földművesek rúgják a bőrt, és tehenet kap...
A Zsungcsiang megyei ligát májusban alapította 20 falu, és már közel 50 ezer néző látogat ki a hétvégente rendezett meccsekre. Az őszinte amatőrök sportszeretete – némi állami segítséggel – országos...
Tízezrével hagyják el hazájukat a kínai és orosz milliomosok
A háború felpörgette a gazdagember-exportot, Dubai a legnépszerűbb célpont.
Az új világrend még messze, de bővül a dollárellenes klub
A Goldman Sachs életre kelt betűszava egyes értékelések szerint Kína, India és Oroszország vezetésével elhozza az új világrendet, és megdönti a Nyugat hegemóniáját. Erre egyelőre kevés az esély, de...
Ugyanazért kezd majd háborúba Kína, mint Oroszország?
A felemelkedő hatalomnál csak a fejlődésében megtorpant hatalom veszélyesebb egy új, az utóbbi 150 év történetére koncentráló elmélet szerint.
Kínai zaklatókampány indult a japánok ellen a fukusimai atomerőmű óceánba engedett hűtővize miatt
Papíron ugyan biztonságos a tisztított víz óceánba engedése, a kínaiak annyira ellenzik, hogy magánembereket és vállalkozásokat hívogatnak telefonon emiatt.









