Putyin utasítást adott hiperszonikus rakétákkal felszerelt MiG-31-es vadászgépek járőrözésére a Fekete-tenger felett

2023. október 18. – 13:20

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Pekingben bejelentette, hogy utasítást adott hiperszonikus rakétákkal felszerelt MiG-31-es vadászrepülőgépek járőrözésére a Fekete-tenger felett, írja az MTI. Az Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) csúcstalálkozóján tartózkodó orosz elnök azt mondta, ezeknek a fegyvereknek több mint ezer kilométer a hatótávolsága és a hangsebesség kilencszeresével haladnak.

Ez nem fenyegetés

– mondta Putyin, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok egyre inkább belekeveredik az ukrajnai konfliktusba. „Ráadásul mindez a közel-keleti konfliktus hátterében történik, ami felforrósítja a légkört” – jelentette ki.

Azt mondta a nagy hatótávolságú ATACMS harcászati támadó rakéták Ukrajnába történő amerikai szállítása „hiba”, amely további veszélyt jelent az orosz erőkre, de nem változtatja meg jelentősen a harcok menetét.

Oroszország az intézkedéseket arra válaszul hozta, hogy az Egyesült Államok a Hamász október 7-i terrortámadása után azonnal a Földközi-tenger keleti medencéjébe küldte a USS Gerald R. Ford repülőgép-hordozó által vezetett haditengerészeti köteléket, majd most hétvégén a USS Dwight D. Eisenhowert és kísérőhajói is elindultak a térségbe. A két hordozó fedélzetén összesen több mint 160 harci repülő és helikopter áll készenlétben, de a kísérő rombolók és cirkálók is óriási tűzerőt képviselnek. Oroszország a konfliktustól alig 400 kilométernyire északra
található szíriai Tartúszban tart fenn egy komoly tengerészeti bázist.

Az MTI szerint Putyin azt mondta, hogy Hszi Csin-ping kínai elnökkel másfél-két órán át beszélgettek, és megvitattak néhány „meglehetősen bizalmas jellegű” kérdést. Az egyik gázai kórháznál történt, több száz ember halálát okozó robbanásról azt mondta, hogy szörnyű katasztrófa volt, amely megmutatta, hogy a konfliktusnak véget kell vetni. Putyin szerint az Ukrajnával kapcsolatos nyugati álláspont már kevésbé harcias, és egyetért azokkal a kijelentésekkel, amelyek szerint a konfliktust tárgyalások útján kell megoldani.

Az Egy övezet, egy út csúcstalálkozó hétfőn kezdődött Pekingben, részt vett rajta Orbán Viktor miniszterelnök is, és kétoldalú tárgyalást folytatott Putyinnal, azt mondta neki, hogy a „katonai műveletek és a szankciók miatt a kapcsolataink sok kárt szenvedtek”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!