Magyarországon is árulni kezdik a kínai BYD villanyautóit

2023. október 17. – 14:16

Másolás

Vágólapra másolva

A kelet-közép-európai régióban elsőként Magyarországon kezdi el értékesíteni a tisztán elektromos járműveit a kínai BYD autógyártó – írta az MTI.

A BYD (Build Your Dreams) a konnektorról tölthető, tisztán elektromos és plug-in hybrid autók (New Energy Vehicle – NEV) világelső gyártója 2022-ben mutatkozott be az európai személyautó-piacon. A márka forgalmazása eddig már 18 európai országban kezdődött meg.

A magyarországi piacon három személyautó értékesítésével indítanak: az Atto 3 egy SUV, a Dolphin egy városi egyterű, a Seal pedig sportosabb kocsi, amit a Tesla Model 3 kihívójának pozicionálnak. A negyedik modelljük egy kishaszongépjármű, az ETP 3.

Az autókat már meg lehet rendelni, forgalmazásukat két partnerkereskedő cég végzi: a Wallis Motor Dél-Pesten, míg a Duna Autó Észak-Budán nyitott bemutatótermet. A tervek szerint 2 éven belül legalább 20 kereskedésből álló hálózatot építenek ki.

Az összes új járműre 6 év vagy 150 000 kilométer garancia vonatkozik, míg az energiatároló akkumulátorra 8 év vagy 200 000 kilométer garancia érvényes. Emellett a cég 24 órás országúti segélyszolgálatot biztosít, és megkezdte egy országos szervizhálózat kiépítését – áll a márka közleményében.

A kínai BYD autógyártó standja a párizsi autókiállításon 2022. október 17-én – Fotó: Mustafa Yalcin / Anadolu Agency / AFP
A kínai BYD autógyártó standja a párizsi autókiállításon 2022. október 17-én – Fotó: Mustafa Yalcin / Anadolu Agency / AFP

Az 1995-ben akkumulátorgyártóként alapított BYD tevékenysége ma már kiterjed az autóiparra, a vasúti közlekedésre, az új energiára és az elektronikára. Több mint 30 ipari parkkal rendelkeznek Kínában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Brazíliában, Magyarországon és Indiában. A BYD autóipari üzletága Magyarországon már jelen van elektromosbusz-gyártó cégével, és tervei szerint az akkumulátor üzletágban is megjelenik: júniusi bejelentés szerint tízmilliárd forintos beruházással akkumulátor-összeszerelő üzemet létesítenek Fóton.

A BYD egyik legnépszerűbb modellje a Seagull, egy kevesebb mint négy méter hosszú városi kisautó, ami jelenleg a világ legolcsóbb villanyautója. A kevesebb mint 11 ezer dollárnak megfelelő összegért (átszámítva 3,8 millió forint) kapható BYD Seagull alapváltozatába mindössze 30 kilowattóra kapacitású, olcsó és forradalmi Nátrium-ion akkumulátor kerül, egyetlen motor hajtja és az is csak 75 lóerős. Ennek a modellnek a magyarországi értékesítéséről egyelőre nem számoltak be. Erről az autóról itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!