A Budapest-Belgrád vasút sorsa mutathatja, hogy halott-e a kínai elnök kirakatprojektje

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Az Övezet és út kezdeményezés tízéves csúcstalálkozóját rendezik Pekingben, ahol Magyarország a legmagasabb szinten képviselteti magát. Lesz miről tárgyalni.

Amikor Hszi Csin-ping kínai elnök 2017-ben az első csúcstalálkozót tartotta odahaza az Övezet és út kezdeményezés keretében, úgy fogalmazott, hogy ez az évszázad projektje. Ez valóban nagyon lendületesen indult, a Bloomberg cikkében idézett kínai számítások szerint a 2013-ban elindított program egy évtized alatt összesen ezer milliárd dollárnyi tőkét mozgatott meg.

Egy ilyen szép kerek számnál eleve érdemes gyanakodni, amit megerősít, hogy a sanghaji Fudan Egyetem zöld pénzügyi-fejlesztési intézetének munkatársai beleszámolták ebbe például a CATL debreceni gyárának építését is. Pedig ez még kínai mérce szerint is inkább sorolható a magánberuházások, mint az állami gyámkodással-finanszírozással tető alá hozott projektek közé.

Ám a konkrét számoktól függetlenül látszik egy olyan trend, hogy a kezdeti évek nagy lendülete megtört a koronavírus-járvánnyal, és egyelőre azt követően sem állt helyre. Nem segített, hogy a program több kiemelt kedvezményezett országa is csődbe ment, nem függetlenül a Kínától felvett hitelektől. Közülük Srí Lankával a kínai Eximbank más hitelezőket megkerülve kötött előzetes egyezséget, Zambia esetében viszont Kína Franciaországgal közösen tárgyalt végig egy adósságrendezési csomagot.

A Bloombergnek név nélkül nyilatkozó kínai hivatalnok egyenesen halottnak minősítette az Övezet és utat, szerinte a mostani csúcstalálkozó hivatott arra, hogy valamilyen módon újraélesszék. Egy hasonló módon megnyilvánuló amerikai illetékes azt mondta, a gazdaság problémái miatt kevesebb Kína hitelezésre fordítható pénze, és a kihelyezett tőkét is egyre inkább szeretné visszakapni.

Bár hivatalosan jó néhány uniós tagállam is része az Övezet és útnak, mostanra szinte Magyarország maradt az egyetlen érdemi résztvevője ebből a körből. De itt sem állnak túl jól a dolgok, a Budapest-Belgrád vasút Kelebiáig tartó magyarországi részének korszerűsítése a Telex szeptemberi cikke szerint elakadt technikai és finanszírozási gondok miatt.*

Igaz, a Világgazdaságnak az Építési és Közlekedési Minisztérium később azt írta, hogy a vállalkozói konzorcium „ütemezetten és folyamatosan végez kivitelezési munkálatokat”.

Ezek állítólag olyan nagyok, hogy Orbán Viktornak kell ezeket megpróbálni elsimítani mostani pekingi tárgyalásain.

Megérkezésekor a magyar miniszterelnök természetesen szépeket mondott a magyar-kínai kapcsolatokról, azt pedig csak később fogjuk megtudni, hogy a vasútépítést sikerül-e sínre tenni.

Ez olyan szempontból is érdekes, hogy a már említett kínai elemzés szerint az Övezet és útba tartozó projektek átlagos mérete fokozatosan csökken: 2018-ban ez még 392 millió dollár volt, az idei első félévben viszont már 48 százalékkal kisebb. Ma már a kínai sajtóban olyan kisebb projektek dicsérete jelenik meg, mint egy botswanai vízmű korszerűsítése vagy egy Costa Rica-i vetőmagüzemmel megvalósított technológiai partnerség.

Az eleve kétmilliárd dolláros, és azóta is csak dráguló Budapest-Kelebia vasút egy másik nagyságrend, így a teljes Övezet és út jövője szempontjából iránymutató lehet a további sorsa. Orbán Viktor abban bízhat, hogy a kínai elnöknek továbbra is fontos a mindenki által hozzá kötött program, így nem hagyja, hogy ellehetetlenüljön egy fontos része. Más kérdés, hogy ez végül mennyire kerül majd a magyar adófizetőknek, hiszen itt kínai hitelről*

amely a projekt költségeinek 85 százalékát fedezi

, nem pedig támogatásról van szó.

Kövess minket Facebookon is!