Kína
Kémek napjai: a lengyeleknél poloskát találtak, a briteknél katonafizetéseket hekkeltek
Két NATO-tagország titkosszolgálatainak is dolguk akadt a hét elején, az oroszokat és a kínaiakat sejtik a háttérben.
Hszi Csin-ping látogatása mutatja meg igazán, milyen közel került az utóbbi években Szerbia Kínához
Szerbia vált Kína legfontosabb európai hídfőállásává, az országban mindenféle infrastruktúra-fejlesztést kínai cégek végeznek. A szerbek pedig egyre inkább Kínára tekintenek szövetségesükként –...
Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett
Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.
A britek azt gyanítják, Kína törte fel a fegyveres csapatok bérszámfejtő rendszerét
Egyelőre hivatalosan valószínűleg nem vádolják meg az országot, de korábban volt már példa ilyesmire.
Macron szerint Európa jövője függ attól, hogy kiegyensúlyozott lesz-e a viszony Kínával
Hszi Csin-ping szerint nagyhatalmakként Kínának és az Európai Uniónak meg kell őriznie a partnerséget.
Szijjártó: Álhír, hogy Pécsre is ellátogatna a kínai elnök
A külügyminiszter azt mondta, hogy Hszi Csin-ping magyarországi látogatás során tizenhat megállapodást már biztosan alá fognak írni a felek, két másikról még egyeztetés folyik.
Hszi Csin-pingre a franciáknál alkudozás, Szerbiában közös NATO-gyalázás, Magyarországon végtelen...
A kínai pártfőtitkár-államfő öt év után először jön Európa nyugatibb részére, ahol a kereskedelmi háborút kioltaná, az ukrajnai háborút a szőnyeg alá söpörné, cserébe vasutat és autógyárat hozhat...
36 ember meghalt, miután beszakadt egy gyorsforgalmi út Kínában
Egy közel 18 méteres szakasz omlott össze.
Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában
A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.
Kína egy eldugott részén máig dinoszauruszcsontot esznek, mert gyógyhatásúnak hiszik
Van, ahol sárkánycsontnak gondolják a leleteket, máshol mágikus kőnek. Kína a mamut- és elefántcsont legnagyobb felvásárlója is.









