Jelentés

Riporterek Határok Nélkül: Ötven újságírót öltek meg 2020-ban
Egyre több a gyilkosság a nem háborús övezetben lévő országokban. Tíz újságírót azért, mert korrupciós ügyekkel foglalkozott, míg négyen a maffiáról, hárman pedig környezetvédelmi kérdésekről írtak.
A leggazdagabb 1 százalék több szén-dioxid-kibocsátásért felelős, mint az emberek fele
Az ENSZ jelentése szerint kevesebbet kéne repülni és a háztartásoknak át kéne állniuk megújuló energiaforrásokra.
A járvány és az ellenük zajló vizsgálatok sem álltak a techóriások rekordbevételeinek útjába
A vártnál nagyobb bevételről számolt be az Amazon, a Google, a Facebook és az Apple is.
Egy lépéssel közelebb kerültünk a techóriások működésének drasztikus felforgatásához
Megjelent az amerikai kongresszus albizottságának jelentése, ami nagy vonalakban a trösztellenes előírások teljes átalakítását javasolja a Kongresszusnak.
Szlovákia két ligával Magyarország felett játszik, ha munkavállalói jogokról van szó
Szlovákiában csak elszórtan, Magyarországon viszont rendszeresen megsértik a munkavállalók jogait.
Mindössze kilenc növényen múlik, lesz-e elég élelem az emberiség számára
Ha nem figyelünk oda a biodiverzitásra, akkor egyre silányabb élelmiszereket leszünk kénytelenek enni – áll többek között az ENSZ jelentésében.
Brüsszelből nézve sosem volt még ilyen korrupt kormánya Magyarországnak
Egy lépéssel közelebb került Magyarország ahhoz, hogy felfüggesszék a szavazati jogát az EU-ban. Ha nem csatlakozunk az európai ügyészséghez, pénzt bukhatunk.
Kövess minket Facebookon is!